A háromszékiek első célkitűzésüket már teljesítették, amikor csoportjuk második helyén végezve sikerült kiharcolniuk a továbbjutást az Európa Kupa egyenes kieséses szakaszába, sikersorozatukat pedig immár a rájátszásban folytathatják.
A csoportküzdelmeket Zoran Mikes tanítványai négy győzelemmel és két vereséggel zárták, és hasonló mérleggel rendelkezik török ellenfelük is. A nagyrészt hazai játékosokkal, valamint két amerikai és egy francia légióssal felálló Orman Genclik nem ismeretlen a zöld-fehérek számára, ugyanis ezelőtt három évvel már láthatta őket a sepsiszentgyörgyi közönség.
Az Európa Kupa 2018–2019-es idényében a két együttes azonos csoportban szerepelt, akkor viszont a törökök bizonyultak jobbank, mindkét mérkőzést megnyerték.
A papírforma szerint most is a nagyon színvonalas török pontvadászat rangsorának második helyén álló Orman Genclik tűnik esélyesebbnek, de a szentgyörgyi lányok korábban már többször is bebizonyították, képesek egészen rendkívüli teljesítményre, így ezúttal sem zárható ki egy hazai siker. Ráadásul visszatérhetnek a lelátókra a szurkolók is, és előre borítékolható, hogy a Székely Légió fergeteges hangulatot teremt majd a csarnokban, amivel az eddigi tapasztalatok szerint fel tudják tüzelni kedvenceiket.
A szerdai találkozót megelőző nyilatkozatában Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője az ellenfél játékerejét emelte ki, de egyben hangsúlyozta, minden tőlük telhetőt megtesznek majd a továbbjutás érdekében. A bosnyák szakember ugyanakkor felhívással fordult a szurkolók felé, arra kérve őket, hogy minél nagyobb számban legyenek ott a mérkőzésen, mert a csapatnak szüksége van a segítségükre.
„Egy nagyon jó csapattal találkozunk szerdán, nem véletlenül állnak holtversenyben a török bajnokság élén. Számunkra fontos lesz megtalálni a védekezésünk formáját, és előnyt kovácsolni a játék más elemeiből. Kemény ellenféllel kell megküzdenünk, de mi is jó erőben vagyunk, eddig jól játszottunk.
Szeretném azt látni, hogy keményen harcolunk a pályán, és szórakoztatni tudjuk majd a minket támogató közönséget.
– nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője.
A szerdán este 19 órakor kezdődő Sepsi-SIC–Orman Genclik mérkőzésen a Sepsi Aréna ötven százalékos kapacitással nyitja meg kapuit a közönség előtt, akik viszont nem szurkolhatnak a helyszínen, az összecsapást a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség YouTube-csatornáján (FIBA TV) élőben követhetik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!