Villámrajtot vett a házigazda együttes, az első negyedet 13–0-val kezdte, és 21 pontos előnnyel fejezte be, ellenfelének mindössze öt pontot engedélyezett. A második játékrészben gyakorlatilag minden lényegi kérdés eldőlt, a Sepsi-SIC egymás után szórta a kosarakat, a szünetben már ötven pontnál járt, míg ellenfele mindössze tizenkettőnél.
A harmadik negyed elején is jól jött ki a lépés a hazaiaknak, egymás után tíz pontot szórtak, ám itt megtorpantak (60:12). Ezúttal a vendégek szerezték egymás után a kosarakat, előbb zsinróban tizenhárom, majd tizenkét ponttal felzárkóztak, így az utolsó negyed 63:37-es állásnál kezdődött.
A hazaiak pontatlansága tovább folytatódott, és kezdett szorossá válni a találkozó, hiszen a törökök egy adott pillantban tizennégy pont távolságra voltak (65:51).
Ez ébresztőleg hatott a hazaiakra is, ismét egymás után jöttek a kosarak és végül magabiztos, 92:58-as sikerrel zárt a SIC.
Győzelmével a Sepsi-SIC megtartotta tökéletes mérlegét az Európa Kupa E csoportjában, hatból hat győzelemmel az első helyen jutott tovább. A kvartettben az izraeli Holon lett a második, miután idegenben is legyőzte a Nesibe Aydin együttesét.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!