A magyar női kosárlabda-válogatott remekül helyt állva kikapott a spanyol csapattól az Európa-bajnokság szombati első elődöntőjében. A válogatott története hetedik Eb-elődöntőjét játszotta – 1997 óta az elsőt –, ugyanakkor a statisztika nem Kiss Virágék mellett szólt, ugyanis az eddigi hat mérkőzésből csak egyet sikerült megnyerni – még 1956-ban. A 2016-ban olimpiai, 2014-ben pedig világbajnoki ezüstérmes spanyolok ugyanakkor már a tizedik Eb-elődöntőjükre készültek, s eddig négyszer állhattak fel a dobogó tetejére.
Székely Norbert együttese idei ötödik Eb-mérkőzésén 0–5-tel kezdett, majd a folytatásban is hasztalanul próbálta megfékezni a 33 éves Alba Torrenst, aki 20 perc alatt 18 pontot szórt. Magyar részről a honosított Goree Cyesha remekelt, aki tíz pontot szerzett a nagyszünetig, amikor 38–28-ra vezetett az ellenfél.
Fordulás után 16 pontra meglépett a rivális, ez azonban főként Studer Ágnes révén négyre olvadt az utolsó negyedre. Többször is sikerült három pontra felzárkózni, de ennél közelebb nem jutottak magyarok a kontinenstorna egyik favoritjához, és végül hetedik Eb-elődöntőjükből a hatodikat is elvesztették.
A már biztosan olimpiai selejtezőbe jutott magyarok a vasárnapi bronzcsatában a franciákkal találkoznak, akik szoros csatában kaptak ki a belgáktól.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!