
Bátran kezdtek a zöld-fehérek, hamar vezetéshez jutottak, és a két frissen igazolt amerikai idegenlégiósuk, Fraser és Wallace eredményes játékának köszönhetően hétpontos előnyt tudtak kidolgozni. A szekszárdiak a kezdeti megilletődöttségüket követően kezdtek eszmélni, és az első tíz perc végére sikerült is faragniuk a hátrányból (13-16).
A folytatásban egy újabb Fraser találatot jegyezhettünk, majd a Sepsi Aréna közönségének legnagyobb bosszúságára a háromszéki lányok több ziccert is kihagytak, Marian Baș triplája így a legjobbkor érkezett, és ezzel ismét ötpontosra nőtt az előny (16-21). Zoran Mikes tanítványainak támadójátéka azonban továbbra is döcögött, több labdát is elszórtak, a felkínált lehetőséggel pedig az ellenfél csapata élni tudott, és a 15. percben először vezettek a mérkőzésen (22-21). Ezt követően egy nagy adok-kapok alakult ki, a szembenálló felek felváltva vezettek, a második negyed végjátékában azonban ismét a szekszárdiak összpontosítottak jobban, és húsz perc után egy pont előnnyel vonulhattak pihenni (31-30).

Szünet után ideges kapkodás jellemezte mindkét csapat játékát, így három percnek kellett eltelnie az első találatig, amely Wallace nevéhez fűződik, és amellyel ismét a zöld-fehéreknél volt az előny. Érkezett azonban a túloldalon is a válasz, és az ismét fordító KSC lassan-lassan növelni is tudta a különbséget (43-37).
A negyedik negyed a lehető legrosszabbul kezdődött a székelyföldiek számára, hiszen rövid idő alatt tízpontos hátrányba kerültek, és ekkor már eldőlni látszott a mérkőzés. A szentgyörgyi lányok azonban ezt másként gondolták, huszáros hajrába kezdtek, és összehoztak egy 12-0-s sorozatot, amihez Brianna Fraser egymaga kilenc pontot tett hozzá, így nagyot fordult a kocka, ugyanis ismét a Sepsi-SIC-nél volt az előny (48-50). Ekkor összekapták magukat Zseljko Djokic tanítványai is, Goree révén ezúttal ők fordítottak, Fraser újabb találatával pedig a rendes játékidő végén egyenlő volt az állás (54-54), így következhetett az ötperces ráadás.

A hosszabbítás idegtépő percei főleg a védekezésről szóltak, mígnem ismét Goree célzott pontosan, a túloldalon pedig Miljkovic tette ugyanezt (56-56). Ezt követően azonban Studer Ágnes pillanatai következtek, aki akcióból is betalált, majd két büntetőt értékesítve eldöntötte a mérkőzést, Gereben Lívia pedig beállította a 63-56-os végeredményt.
Győzelmével a Szekszárdi Atomerőmű KSC bejutott a legrangosabb kontinensviadal csoportkörébe, a Székely Légió által hajszolva, utolsó erejükig küzdő szentgyörgyi lányok pedig ebben az idényben is az Európa Kupában bizonyíthatnak.

Az Euroliga selejtezőcsoportjának utolsó találkozóján, csütörtök este 19 órakor a Sepsi-SIC a török Bellona Kayseri együttesével méri össze erejét, ez a mérkőzés azonban a továbbjutás szempontjából már nem bír semmilyen téttel, a zöld-fehérek viszont megajándékozhatják egy győzelemmel a lelátókra másfél év után visszatérő lelkes szurkolóikat.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!