A háromszékiek már tavaly közel álltak ahhoz, hogy kivívják részvételüket az Euroliga csoportkörében, végül azonban a hazai rendezésű kvalifikációs tornán alulmaradtak a KSC Szekszárddal szemben, így csak az Európa Kupában folytathatták szereplésüket. Idén azonban a zöld-fehérek még eltökéltebbek abban, hogy ezt a célkitűzésüket is elérjék, és ott legyenek az öreg kontinens legjobb tizenhat csapata között.
A szentgyörgyi lányok nagy kihívás előtt állnak, hiszen olyan nagynevű ellenfelek ellen harcolhatják ki a továbbjutást, mint a görög Olimpiakosz Pireusz és a szerb Crvena Zvezda. Az október 11–13. között Belgrádban zajló selejtezőtornán a három csapat által alkotott csoportban a körmérkőzések után első helyen végző együttes jut az Euroliga főtáblájára, a második és harmadik helyezett viszont az Európa Kupa-részvétellel vigasztalódhat.
A tornát megelőzően Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője nem bocsátkozott esélylatolgatásba, azonban kiemelte, bízik abban, hogy tanítványai a legjobb tudásukkal fognak előrukkolni, és előbb a legelső feladatra, a görögök elleni összecsapásra összpontosítanak. „A csapat fizikailag készen áll, taktikailag is egyre jobbak vagyunk, az edzőmérkőzéseken jól teljesítettünk, úgyhogy elégedett vagyok.
– fogalmazott Zoran Mikes.
A háromszékiek bosnyák trénere úgy véli, ha sikerül megvalósítani azt, ami a felkészülés során már összeállt a fejekben, és az akarat is viszi majd előre a csapatot, akkor eredményesek lesznek. „Megvannak az elképzeléseink, hogyan akarunk játszani ezen a két találkozón, és ha képesek leszünk kivitelezni azt, amit akarunk, akkor számunkra jól végződhet ez a torna. Több tényező is döntő lehet, de az erőfeszítés, a szív, a csapat karaktere, amellyel megjelenünk, mindenképp meghatározó lesz. Oda kell mennünk, és megmutatni, mennyire erősek vagyunk. Ez a csapat jól mutat, és ha sikerül a meccseken kiaknázni mindazt, ami még erősebbekké tehet, akkor megvan az esélyünk” – fűzte hozzá a Sepsi-SIC vezetőedzője.
A belgrádi kvalifikációs torna kedden a Sepsi-SIC–Olimpiakosz összecsapással rajtol, szerdán a Sepsi-SIC–Crvena Zvezda találkozóval folytatódik, majd csütörtökön a görög és a szerb együttes egymás elleni meccsével ér véget. A mérkőzéseket este 10 órai kezdéssel rendezik, és a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség YouTube-csatornáján (FIBA TV) élőben közvetítik.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!