
Jobb formában várta az összecsapást a háromszéki csapat, amely a szezon elején három győzelmet és egy vereséget összesített, miközben a házigazda marosvásárhelyiek – akiknek keretéből különböző okok miatt több játékos kiesett – mindössze egy nyert, és négy vesztes meccsel rendelkeztek.

Szoros csatát hozott a mérkőzés első negyede, a vendégek kisebb lépéselőnyben voltak, de a végére a hazaiak kiegyenlítettek. Az amerikai Garrett pontjaival ráadásul a vezetést is átvették, de csak rövid időre, Ines Corda három triplájával ugyanis a kézdivásárhelyiek hamar fordítottak, és a szünetig 11 pontos előnyt dolgoztak ki.

A folytatásban a Sirius nem tudott közelebb férkőzni, a KSE játékosai továbbra is eredményesebbek voltak, Hawks és Biszak kosaraival tovább nőtt a különbség. Az utolsó negyedet 10–4-es sorozattal kezdték a házigazdák, akinél Lipovan és Horobec jeleskedett, de a háromszékieknek gyorsan volt válaszuk erre, ismét Corda volt elemében, így végül fölényesen nyertek.

„Nagyon nehéz mérkőzésünk volt. Az az érzésem, hogy nem 5, hanem 6 játékos ellen kellett játszanunk a pályán. A bírók ellenszenvesen, ellenünk fújtak, főleg a harmadik negyedben. Szerencsére ebben a helyzetben a lányoknak nagyon jól mentek a három pontos dobások, amelyekkel sikerült a magunk javára fordítani az eredményt. Nagyot küzdöttünk és megérdemelten nyertünk, a következő mérkőzésre is motiváltan készülünk” – nyilatkozta Farkas Alpár, a KSE másodedzője.

Negyedik sikerének köszönhetően a KSE tartja az előkelő harmadik helyét, míg a Sirius egyre lejjebb csúszik, jelenleg csak a nyolcadik a táblázaton.

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!