A tervek szerint október 3-án rajtoló új idényben tíz együttes küzd a bajnoki címért. A Sepsi-SIC mellett a címvédő és kupagyőztes Bukaresti Rapid, az Aradi FCC Baschet UAV, a CSM Târgoviște, a Kolozsvári U, a Bukaresti Sportul Studențesc, a Bukaresti Agronomia, a Temesvári Politehnica, valamint három év kihagyás után ismét az élvonalban szereplő CSM Alexandria kapott helyet. Újoncként csatlakozik a mezőnyhöz a Bukaresti Oxigen, amely elsősorban a Bukaresti Dan Dacian utánpótlás-játékosaira épít.
A Kézdivásárhelyi SE ugyanakkor ismét az 1. Ligában folytatja. A céhes városi együttes az előző idényben ezüstérmesként kivívta a feljutást, sorozatban másodszor szerezve jogot a Nemzeti Ligában való szereplésre, ám akárcsak egy évvel korábban, ezúttal sem vállalja az élvonalbeli indulást.
A háromszékiek első hazai mérkőzésére a második fordulóban kerül sor, október 10-én, amikor a Kolozsvári U látogat Sepsiszentgyörgyre.
Az alapszakaszban a tíz csapat oda-visszavágós rendszerben mérkőzik meg egymással, így 18 fordulót rendeznek. Ezt követően a mezőny a rájátszásban folytatja: a csapatok a play-offban, illetve a play-outban küzdenek tovább.
1. forduló – október 3.: Bukaresti Oxigen–Sepsi-SIC
2. forduló – október 10.: Sepsi-SIC–Kolozsvári U
3. forduló – október 17.: Sportul Studențesc–Sepsi-SIC
4. forduló – október 24.: Temesvári Politehnica–Sepsi-SIC
5. forduló – október 31.: Sepsi-SIC–Bukaresti Rapid
6. forduló – november 6.: Bukaresti Agronomia–Sepsi-SIC
7. forduló – november 22.: Sepsi-SIC–CSM Târgoviște
8. forduló – november 28.: Aradi FCC Baschet UAV–Sepsi-SIC
9. forduló – december 5.: Sepsi-SIC–CSM Alexandria
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!