A D csoport küzdelmei a Szekszárd–GEAS Basket találkozóval indultak, ahol a magyar csapat hatalmas küzdelemben, 78–73-ra diadalmaskodott. Néhány órával később Belgiumban is feldobták a labdát: az első negyed kiegyenlített játékot hozott (22–18), a második etap végén pedig továbbra is látótávolságban maradt a Sepsi-SIC (44–33).
A nagyszünet után azonban teljesen átvette az irányítást a hazai csapat. A Mechelen agresszív védekezéssel és gyors támadásokkal felőrölte a háromszékieket, és 91–55-ös különbséggel zárta a találkozót.
A Sepsi-SIC legjobb pontszerzői Davis és Szabó voltak 12–12 ponttal, míg Gereben és Mikes 9–9 egységgel zárták a meccset.
A sepsiszentgyörgyiek legközelebb a román bajnokságban lépnek pályára, október 12-én 19 órától a CSM Târgoviște ellen, majd 15-én az Európa Kupában a Szekszárdot fogadják hazai pályán.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!