Két ellentétes mutatókkal rendelkező együttes találkozott csütörtökön este, a házigazda törökök elveszítették, míg a háromszékiek megnyerték az első két csoportmeccsüket.
Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a sepsiszentgyörgyi csapat, amely fokozatosan növelte az előnyét. Kiválóan működött a támadójáték, ennek köszönhetően az első negyed végére már 29 pontnál jártak. Ezután jóval szorosabbá vált a játék, a Bursa igyekezett egyre közelebb férkőzni, a vendégek azonban továbbra is magabiztosan vezettek, a szünetben kétszámjegyű volt a különbség.
Az összecsapás második felében is a Sepsi-SIC akarata érvényesült, a harmadik negyed közepére húsz ponttal elhúzott. A török csapat viszont gyorsan felzárkózott, és az utolsó játékrész előtt a felére csökkentette a hátrányát. Az utolsó tíz perc elején a vendégjátékosoknak sikerült kosárral befejezni a támadásokat, így ismét megléptek, a végéig pedig egyáltalán nem volt veszélyben a győzelmük.
A csoportban szerzett harmadik sikerével a Sepsi-SIC megerősítette az első helyét. A székelyföldi gárda sorozatban a harmadik idegenbeli mérkőzését játssza az Európa Kupában, jövő héten szerdán az izraeli Hapoel Holon vendége lesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!