Hirdetés

Elindítja európai kupakalandját a Sepsi-SIC

A második számú nemzetközi sorozatban kell bizonyítsanak
Fotó: Tuchiluș Alex

A nemzetközi porondon mutatkozik be a 2024–2025-ös szezonban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata, csütörtökön este a görög AEO Proteasz Voulasz otthonában játszik az Európa Kupa csoportkörének nyitófordulójában.

2024. október 10., 12:19

Az előző bajnoki idényben véget ért a háromszéki együttes egyeduralma a hazai élvonalbeli bajnokságban. A Sepsi-SIC még a döntőbe sem jutott be és végül bronzéremmel vigasztalódott.

Hirdetés

A hétszeres román bajnok klub játékoskerete a nyáron komoly átalakuláson ment keresztül, az alapemberek távoztak a csapattól, és bár őket valamilyen szinten sikerült pótolni, egyelőre kérdéses, hogy mire lehetnek képesek az új kiírásban. A csapat mindössze egyetlen edzőmérkőzést játszott az előszezonban, múlt héten két ponttal, 63–61-re nyert a CSM Târgoviște ellen idegenben, de ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

A Sepsi-SIC a nemzetközi porondon idegenben mutatkozik be a 2024–2025-ös szezonban, csütörtökön 20 óra 30 perctől a görög AEO Proteasz Voulasz otthonában lép pályára a második számú kontinentális kupasorozat, az Európa Kupa C csoportjának nyitófordulójában. A meccset a FIBA Youtube-csatornáján lehet élőben követni.

Ebben a kvartettben még a szerb Crvena zvezda és a spanyol IDK Euskotren kapott helyet. A sepsiszentgyörgyiek az első hazai találkozójukat egy héttel később október 17-én játsszák, amikor a spanyol gárdát fogadják.

A Sepsi-SIC tavaly története során először szerepelt a legrangosabb kupasorozatban, az Euroligában, ahol tisztesen helytállt és győzelmeket is szerzett. Idén viszont újra az EK-ban kell bizonyítania, ahol utoljára a 2022–2023-as kiírásban szerepelt, akkor a nyolcaddöntőig jutott, ahol a későbbi győztes, a francia LDLC ASVEL Féminin állította meg.

A Sepsi-SIC programja az Európa Kupa C csoportjában:

október 10.: AEO Proteasz Voulasz–Sepsi-SIC,
október 17: Sepsi-SIC–IDK Euskotren,
október 24.: Crvena zvezda–Sepsi-SIC,
október 30.: Sepsi-SIC–AEO Proteasz Voulasz,
november 20.: IDK Euskotren–Sepsi-SIC,
november 28.: Sepsi-SIC–Crvena zvezda.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megütötték a kiállított játékost Agyagfalván, kizártak egy csapatot a Hargita megyei focibajnokságból

Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!