A vendégek szerezték a találkozó első találatát, a zöld-fehérek pedig csak két perc elteltével tudtak válaszolni, majd Jones pontjaival rövid időre át is vették a vezetést, de a támadójátékuk továbbra is akadozott. Hristova viszont jól szállt be a cserepadról, és két triplájával újra a zöld-fehéreknél volt az előny, amit azonban nem tudtak megtartani, így az izraeli csapat tízpercnyi játékidő után négy ponttal vezetett (14–18).
A második negyed egy újabb Hristova féle hárompontossal indult, de a túloldalon szinte azonnal érkezett Harden válasza, és a vendégek jó ideig őrizni tudták előnyüket.
A 16. percben aztán ismét Hristovának köszönhetően fordítottak a háromszékiek, megnyugtató különbségre azonban nem tudtak szert tenni,
hamarosan újból fordult a kocka, de Cave találatával így is a Sepsi-SIC egypontos előnyével zárult az első húsz perc (38–37).
Szünet után is folytatódott a kiegyensúlyozott küzdelem, a két csapat játékosai felváltva pontoztak, míg
aztán a szentgyörgyiek dán légiósa, Maria Jespersen döntött úgy, hogy kézbe veszi az események alakítását, és eredményes játékának köszönhetően nyolc egységnyivel sikerült is elhúzni.
Mint ahogy azonban néhány perccel később kiderült, ez mégsem volt elegendő, a vendégek ugyanis ezt nem hagyták annyiban, és erőfeszítéseik nyomán össze is jött nekik az egyenlítés (55–55).
Egyenlő állással kezdődött tehát a záró felvonás idegtépő küzdelme, és a lehető legjobbkor érkezett Ghizilă triplája, majd ismét Jespersen villanásaira volt szükség ahhoz, hogy Zoran Mikes tanítványai megőrizzék törékeny előnyüket.
Az izraeliek viszont kevéssel a vége előtt ismét beérték a zöld-fehéreket, ám ekkor érkezett újból Jespersen, aki nagyot alakított ezen a mérkőzésen,
az utolsó percre pedig maradt a büntetődobások és egyben az idegek harca, a szentgyörgyi lányok keze viszont nem remegett meg, és végül egy pont különbséggel, 76–75 arányban diadalmaskodtak.
A háromszékiekre szombaton egy hazai bajnoki meccs vár a Brassói Olimpia ellen, majd Törökországba utaznak, ahol november 2-án, szerdán a Nesibe Aydin vendégei lesznek az Európa Kupa csoportkörének 2. fordulójában.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!