Rendkívül jó formában várta a szerdai megmérettetését az IDK Euskotren, az eddigi négy csoportmeccsét mind megnyerte, azonban a hazai bajnokságban már kevésbé villog. Ennek ellenére toronymagasan a házigazda volt a párharc esélyese, az odavágók során a Sepsi-SIC október közepén a saját közönsége előtt kikapott aktuális ellenlábasától.
Az első kosarat ugyan a székelyföldi alakulat dobta, utána azonnal magához ragadta a kezdeményezést az Euskotren, az első tíz perc végén pedig már 20–13 állt az eredményjelzőn. A második felvonásban kapkodni kezdett a Sepsi-SIC, több volt a pontatlan átadás, illetve a befejezések is hagytak némi kívánnivalót maguk után.
Féltávnál 38–21-re vezetett a spanyol gárda, a sepsiszentgyörgyi klub pedig egyre távolabb került attól, hogy borítani tudja a papírformát.
A harmadik negyedben már sokkal higgadtabb volt a vendég együttes, ennek köszönhetően azt a tíz percet behúzta és faragott a hátrányából, 54–41-ről várta az utolsó felvonást.
Ekkor már egyik fél sem volt túl pontos, a végeredmény 68–53 lett. A háromszéki együttes egyik csoportmeccsen sem dobott ennyire kevés pontot, az eddigi legkevesebb 54 volt, szintén az IDK Euskotren ellen.
A Sepsi-SIC egy fordulóval a vége előtt a C csoport harmadik pozícióját foglalja el. Az utolsó játéknapon, november 28-án hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a Crvena zvezda ellen.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!