A nemzetközi szövetség pénteki sorsolása előtt már tudni lehetett, hogy 38 csapat nevezett a Szlovéniában és Izraelben sorra kerülő kontinenstornára. A két házigazda is játszik majd a kvalifikációban, de ők automatikusan ott lesznek az Eb-n, amelyre rajtuk kívül még 14 csapat jut ki. A 38 együttest tíz csoportba sorsolták, nyolc kvartettbe és két trióba.
A magyarok a világranglistán elfoglalt helyezésük révén a 4-es kalapba kerültek, ennek csapatait az 1-es (Spanyolország), az 5-ös (Románia) és a 8-as (Izland) kalap válogatottjaival sorsolták össze a C csoportban.
A spanyolok a júniusi Európa-bajnokságon hetedikek lettek, majd a tokiói olimpiát a hatodik helyen zárták. A románok a magyarokhoz hasonlóan lemaradtak az idei Eb-ről, az izlandiak pedig jobbára a kis országok tornáin indultak.
A tíz csoportelső mellett a négy legjobb csoportmásodik jut ki az Eb-re. A selejtezőkre 2021. november 7. és 15., 2022. november 20. és 28., valamint 2023. február 5. és 13. között kerül sor.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!