Szenzációs formában menetel a hazai pontvadászatban a háromszéki alakulat, a nemzetközi kupaporondon viszont öt mérkőzésből csupán egyet tudott megnyerni. Az utolsó fordulóban még megvolt az esélye a továbbjutásra, de ehhez elsősorban győznie kellett volna.
Kiválóan kezdett a Szabó Kati Sportcsarnokban a Sepsi-SIC és ugyan gyorsan nyolcpontos hátrányba került, az első negyed végére megfordította az állást és 20–17-re vezetett.
A második felvonás rémálomszerűen alakult a házigazda számára, mindössze tíz pontot dobott, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy a vendégek legyenek előnyben a szünetben (30–39).
A harmadik tíz percben megrázta magát Zoran Mikes csapata, és habár ezúttal sem voltak sokkal pontosabbak a befejezések, legalább hatékonyabb volt a védekezés, 44–56-ról várták az utolsó felvonást.
Látszott az igyekezet a sepsiszentgyörgyieken, próbáltak minél nagyobb ritmust diktálni és dominálni, de ez csak ahhoz volt elég, hogy megnyerjék a negyedik negyedet, összességében 62–72-es vendégsiker született, így a zöld-fehér alakulat vereséggel zárta a csoportkört.
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat megmérettetés során hét pontot gyűjtött az Eurokupában, a C kvartett harmadik helyén végzett, a legjobb harmadikok csoportjában pedig a tizedik lett, így nem sikerült továbbjutnia.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!