Nagy esélyesként várta a csütörtök esti hazai mérkőzést a székelyföldi együttes a Basket Namur Capitale ellen, miután az egy héttel ezelőtti belgiumi odavágót 19 pontos különbséggel nyerte meg.
A Sepsi-SIC nem bízott semmit a véletlenre, már az első percekben elhúzott a riválistól, Mununga volt igazán elemében, az első negyed végén a házigazda 20 pontos előnyben volt. Ezután is remekeltek támadásban a sepsiszentgyörgyi játékosok, így hamar harmincra nőtt a különbség, ami a szünetig meg is maradt.
A folytatásban sem vett vissza a tempóból a háromszéki gárda, Ghizilă hárompontosokkal jeleskedett. A harmadik negyedben a vendégek játéka valamelyest feljavult ugyan, de közelebb férkőzni nem tudtak. Sőt, még tovább nyílt az olló a két csapat között, Zoran Mikes vezetőedző csapata lehengerlő játékkal végül 46 ponttal győzött.
A Sepsi-SIC két fölényes győzelemmel jutott be a második számú európai kupasorozat nyolcaddöntőbe, ahol jóval nehezebb feladat vár rá, a francia LDLC ASVEL Féminin lesz az ellenfele. Az első mérkőzést január 25-én Lyonban rendezik, a visszavágóra február 1-jén a Sepsi Arénában kerül sor.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!