Közel telt ház előtt rendezték a szerdai esti mérkőzést, amelyen a székelyföldiek 15 pontos hátrányt kellett volna ledolgozzanak a továbbjutáshoz.
A francia együttes az elejétől magához vette az irányítást, a hazaiak ugyan jól tartották magukat, de nem állt össze a védekezésük, így az első negyedben végig hátrányban játszottak.
Hasonló volt a játék a folytatásban is, a sepsiszentgyörgyiek pontjaira hamar érkezett a válasz a túloldalon, így a vendégek magabiztosan vezettek. A szünet előtt viszont Hristova kosarával fordított a Sepsi-SIC, de az LDLC ASVEL egy triplával hamar visszavette az előnyt.
A pihenő alatt két pont volt a különbség a felek között, teljesen nyílt maradt a párharc.
Mindkét csapat sok hibával játszott a térfélcsere után, a franciák kisebb lépéselőnyben voltak. A harmadik negyed közepén a Sepsi-SIC kiegyenlített,
az utolsó négy és fél percben azonban egyetlen kosarat sem tudott szerezni.
Jespersen triplájával vetettek véget az eredménytelenségnek, majd hamar visszazárkóztak a hazai játékosok, akik nem adták fel, és hat perccel a vége előtt egy ponttal ismét átvették a vezetést. Az LDLC ASVEL azonban innentől ellenálhatatlanul játszott, újra elhúzott és az előnyét a végéig már nem adta ki a kezéből.
Zoran Mikes vezetőedző csapata kettős vereséggel a nyolcaddöntőben búcsúzott a második számú európai kupasorozattól, amelyben ez a párharc előtt nyolc győzelmet jegyzett.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!