Hirdetés

A Sepsi-SIC három játékosára számítanak a román női kosárválogatottban

Három Sepsi-SIC-játékos kapott meghívót a román válogatottba
Fotó: Tuchiluș Alex

Az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére készül a női román kosárlabda-válogatott, amely négy játéknap elteltével sereghajtó az F csoportban. Alexandru Olteanu szövetségi kapitány keretet hirdetett, a Sepsi-SIC három játékosára számít.

2025. január 22., 12:26

Remekül kezdték a kvalifikációs sorozatot a trikolórok, az első fordulóban Izland legjobbjait múlták felül 82–70-re, azóta viszont mindhárom alkalommal vereséggel hagyták el a pályát. Előbb Szlovákia, utána Törökország, végül pedig Izland bizonyult jobbnak náluk.

Legközelebb február 6-án Szlovákiával meccselnek Pozsonyban, három nappal később pedig saját közönségük előtt bizonyíthatnak az első helyezett törökökkel szemben. Minden kvartettből csak az első helyezett jut tovább,

Hirdetés

a románoknak pedig matematikailag sem maradt esélyük az élen végezni. Arra használhatják a hátralévő találkozókat, hogy jobb helyezést harcoljanak ki.

Alexandru Olteanu szövetségi kapitány keretében a Sepsi-SIC együttesét három játékos, Carla Popescu, Ecaterina Armanu és Alexandra Ghiță képviseli majd.

A női román kosárlabda-válogatott kerete:
Carla Popescu, Ecaterina Armanu, Alexandra Ghiță (mindhárman Sepsi-SIC), Bianca Fota, Mihaela Panait, Alina Podar, Nicoleta Mititelu (mindannyian Aradi FCC Baschet), Ioana Ghizilă (Bukaresti Agronómia), Gabriela Irimia, Anisia Croitoru (mindketten Konstancai CSM), Anamaria Virjoghe (Basket Namur Capitale, belga), Bianca Nan, Teodora Manea (mindketten CSM Târgoviște) és Agnes Zane (Prahova Ploiești).

A román csapat programja:
Feburár 6., csütörtök: Szlovákia–Románia.
Február 9., vasárnap: Románia–Törökország.

Az F csoport állása:
1. Törökország 8 pont,
2. Szlovákia 6,
3. Izland 5,
4. Románia 5.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Vereséggel indította a szezont a címvédő GYHK az Erste Ligában

Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!