A már a helyszínen tartózkodó nemzeti csapat szakvezetője a szövetség honlapján elégedetten beszélt az elmúlt napokban megvívott két világbajnoki selejtezőről, melyek során a gárda kikapott Szombathelyen a favorit litvánoktól, majd remek győzelmet aratott Csehországban.
„A célunk az volt, hogy a következő négy világbajnoki selejtezőt úgy vívjuk meg novemberben és februárban, hogy ott legyünk Európa elitjében, és esélyünk legyen kijutni a vb-re. Elértük a célunkat, sőt, nem csupán elértük, hanem remek játékkal megmutattuk: ennek a csapatnak a játéka és a rendszere európai szinten is működőképes” – vélekedett Ivkovics Sztojan, majd rátért a küszöbön álló Eb-re.
„Most az az időszak jön, amikor élvezhetjük az elmúlt évek munkájának a gyümölcsét. Nem azért, mert esélytelennek gondolnak minket, bár tegyük hozzá, papírforma szerint ez érthetőnek mondható. A srácok az elmúlt években kiérdemelték, hogy tulajdonképpen nyomás nélkül megmérethetik magukat a legjobbak ellen, világsztárokkal szemben. Annyi bizonyos, hogy ha az első Eb-meccsen a bosnyákok ellen is a vb-selejtezők szintjén fogunk játszani, akkor a negyedik mérkőzésen biztos, hogy pihenni fogunk”.
A kapitány úgy összegzett, a válogatott legnagyobb ereje abban rejlik, hogy a magyar ember nagyon makacs.
Az Ivkovics-legénység Kölnben csap majd össze sorrendben a bosnyákokkal, a szlovénokkal, a franciákkal, a litvánokkal és a házigazda németekkel. A magyar csapat csütörtökön 15.30 órakor vívja első mérkőzését.
A B csoport küzdelmei során – a csoportokból az első négy jut tovább – a magyarok ismét szembeszállnak a szlovénokkal, akikkel a selejtezőben is találkoztak már. A többi ellenfél közül a franciák 2013-ban, a litvánok 1937-ben, 1939-ben és 2003-ban, a németek 1993-ban voltak Európa-bajnokok – a magyaroknak ez 1955-ben sikerült –, míg a bosnyákok eddigi legjobb Eb-helyezése az 1993-as nyolcadik hely volt.
A magyarok 2017-ben is ott voltak az Eb-n – 1999 után először –, akkor tíz nap alatt hat mérkőzést vívtak, melyből kettőt megnyertek, négyet pedig elvesztettek. A kolozsvári csoportkör után, az isztambuli nyolcaddöntőben Hanga Ádámék 86–78-ra kikaptak az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Szerbiától, és végül a 16. helyen zártak.
A nemzeti csapattal legutóbb 52 évvel ezelőtt, 1969-ben fordult elő, hogy egymás után két Európa-bajnokságon vett részt.
Románia nem jutott ki a 24 csapatos kontinenstornára.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott kerete:
Allen Rosco (Albirex Niigata, Japán), Benke Szilárd (Gravelines-Dunkerque, Franciaország), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Golomán György (Lietkabelis, Litvánia), Hanga Ádám (Real Madrid, Spanyolország), Mikael Hopkins (Reggio Emilia, Olaszország), Keller Ákos (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Perl Zoltán (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Somogyi Ádám (Arconic-Alba Fehérvár), Vojvoda Dávid (Arconic-Alba Fehérvár), Váradi Benedek (Rytas Vilnius, Litvánia).
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!