A 23. percig rendkívül taktikusan és eredményesen játszottak a svédek, akik két alkalommal is két góllal vezettek, ám a folytatásban egy 4–1-es sorozattal a franciák fordítottak. Az első félidő hajrájában mindkét együttes többször hibázott, amit az ellenfél rendre kihasznált, a szünetben pedig döntetlen volt az állás.
A második felvonás elején a franciák remek védekezésükre alapozva öt góllal elhúztak, és ez a rövid időszak elegendőnek bizonyult számukra ahhoz, hogy biztosítsák győzelmüket. A skandinávok létszámfölényes támadásokkal igyekeztek csökkenteni a különbséget, de nem jártak sikerrel, így a franciák hatodik alkalommal jutottak a legjobb négy közé a vb-n.
A franciák ellenfele Dánia lesz a pénteki elődöntőben.
A remekül védekező és pontos támadásokat vezető norvégok az első perctől esélyeshez méltóan játszottak, előbb 5–2-re, majd 9–5-re, a 25. percben pedig 16–10-re vezettek. Az oroszoknak a hajrában sikerült megfékezniük ellenfelüket, így a szünetben 19–15 volt az állás.
A második félidőt 4–1-es sorozattal kezdte az orosz csapat, amely kihasználta, hogy a skandinávok ebben az időszakban többet hibáztak. Az oroszok felzárkózhattak volna egy gólra, de a kapufát találták el, a norvégok pedig az időkérésük után visszatértek a korábban látott gyors, hatékony játékhoz, és ismét elhúztak (26–20).
A hátralévő időben, 30–22 után az Európa-bajnoki címvédő némileg kiengedett, de így is magabiztosan, 34–28-ra nyert, és a házigazda spanyolokkal találkozik a pénteki elődöntőben.
Az alsóházi rájátszásban Angola nyerte az Elnök Kupát, mivel a 25. helyért rendezett mérkőzésen 23–21-re nyert Szlovákia ellen.
Az Afrika-bajnokság címvédője sorozatban 16. alkalommal, míg Szlovákia mindössze másodszor szerepelt a női vb-n.
Az elődöntőben: pénteken 18.30-tól Dánia–Franciaország, 21.30-tól Norvégia–Spanyolország.
Az 5–32. helyezettek sorrendje: 5. Svédország, 6. Brazília, 7. Németország, 8. Orosz csapat, 9. Hollandia, 10. Magyarország, 11. Japán, 12. Szerbia, 13. Románia, 14. Koreai Köztársaság, 15. Lengyelország, 16. Ausztria, 17. Szlovénia, 18. Horvátország, 19. Csehország, 20. Puerto Rico, 21. Argentína, 22. Montenegró, 23. Kongó, 24. Kazahsztán, 25. Angola, 26. Szlovákia, 27. Tunézia, 28. Kamerun, 29. Paraguay, 30. Üzbegisztán, 31. Irán, 32. Kína.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!