Hirdetés

Neaguék nem tudták tartani a lépést a norvégokkal

Fotó: Facebook/Sportul Ilustrat

2021. március 20., 22:31

Ötgólos vereséget könyvelt el a román női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtezőcsoport első mérkőzésén. Bravúrra lesz szükségük, hogy kijussanak Tokióba.

2021. március 20., 22:31

Szombaton este Montenegróban lépett pályára a román női kézilabda-válogatott, az ellenfél Norvégia volt az olimpiai selejtező második játéknapján. A skandinávok az első fordulóban 28–23-as vereséget szenvedtek a házigazdáktól, így egy esetleges román győzelemmel már el is dőlt volna, hogy melyik két gárda jut ki az ötkarikás játékokra a zárónap eredményétől függetlenül.

Hirdetés

Jól indított az új szövetségi kapitánnyal, Adrian Vasile által irányított román gárda, az első két találatot ők jegyezték. A norvégok játéka akadozott, percekig 4–4 állt az eredményjelzőn – mindkét kapus remekelt.

Az egálról Neaguék mozdultak el először, de rendre jött a válasz a találatokra. Egy emberelőnyös helyzetet kihasználva zsinórban hármat lőttek, így a 23. percben 12–9-re vezettek a skandinávok. Leszakítani az ellenlábast azonban nem tudta, 13–11-es állással mentek vissza az öltözőbe a felek.

A második játékrészt Norvégia kezdte jobban, főképp védekezésben javult fel, a 39. percben 17–12-re vezettek. Teljesen leállt a román gépezet, képtelenek voltak a gólszerzésre.

A meccs kulcsa a Neagu–Pintea kettős megállítása volt, ez a húzás végül a norvégok sikerét hozta: 29–24-re nyertek.

A zárónapon, vasárnap 17 órától Montenegró–Románia meccset rendeznek, utóbbinak legalább öttel kell nyernie, hogy kijusson az olimpiára.

Női kézilabda olimpiai selejtező, 3. csoport, 2. forduló:

Norvégia–Románia 29–24 (13–11).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!