„Ez lesz a legfontosabb verseny ebben az olimpiai ciklusban. Természetesen az a célunk, hogy a legjobb formában legyünk a világbajnokságra. A játékosok még edzenek és meccseket játszanak klubjaikban, de azt követően előbb mi a kondicionális munkára helyezzük a hangsúlyt, december végén kezdjük a felkészülést” – idézte a magyar szövetség közleménye a spanyol szakembert.
A magyar válogatott január 5-én Ljutomerben, 7-én pedig Nagykanizsán játszik felkészülési mérkőzést Szlovéniával. A svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokság csoportkörében a magyarok 12-én a Koreai Köztársasággal, 14-én Izlanddal, 16-án pedig Portugáliával találkoznak Kristianstadban. A középdöntőbe az első három helyezett kerül. A világbajnokságra 18 játékos nevezhető, mérkőzésenként 16 léphet pályára.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!