HIRDETÉS

A bennmaradásért harcolók táborában várja a folytatást a VSK Székelyudvarhely

Hazai környezetben lesz több ki-ki meccse a VSK Székelyudvarhelynek
Fotó: Csató Andrea

Az utolsó simításokat végzi a férfi kézilabda-élvonal tavaszi idényének rajta előtt a székelyföldi együttes. Továbbra is a bennmaradás lebeg a szemük előtt, a sorsolás kedvező számukra. Hazai találkozóval indítanak, az ezüstérmest fogadják.

A VSK Székelyudvarhely két győzelemmel, két döntetlennel és tizenegy vereséggel a férfi kézilabda Bölények Ligája tizenharmadik, azaz utolsó előtti helyén telelt. A versenykiírás szerint ez kiesést jelentene – az utolsó kettő búcsúzik az élvonaltól.

HIRDETÉS

A fennmaradó tizenegy játéknapon ezt kellene elkerülnie a székelyföldi gárdának. A tizenegyedik és tizenkettedik helyen záró együttesek osztályozó tornát játszanak négy másodosztályos gárdával. Itt az első kettő pedig a Bölények Ligájában folytathatja. Mivel óriási a különbség a két osztály között, így ez szinte biztosan bennmaradást jelent az élvonalbeli csapatnak.

A VSK Székelyudvarhely edzője, Sipos Lóránt Galéria

A VSK Székelyudvarhely edzője, Sipos Lóránt
Fotó: László Ildikó

„Abban a bolyban vagyunk, akik azért harcolnak, hogy elkerüljék a kiesést. Ez nagyjából a nyolcadiktól a tizennegyedik pozícióban tartózkodó csapatokat jelenti. A tavaszi idénybeli sorsolásunk valamivel kedvezőbb, mert ezekből az együttesekből többen jönnek hozzánk játszani, így ezeket a ki-ki meccseket meg kell nyernünk.

A célunk elérése a legfontosabb, az, hogy bennmaradjunk a Bölények Ligájában.

Ez reális. A jelen állás szerint lehet, hogy ezt osztályozón tudjuk elérni. Persze, ha előrébb zárunk, akkor sem fogunk szomorkodni” – mondta el a Székely Sport megkeresésére Sipos Lóránt, a VSK Székelyudvarhely vezetőedzője.

Kapcsolódó

A téli felkészülési időszak nem volt zökkenőmentes, a második felében több sérülés és betegség hátráltatta a csapatot. Egy tesztmeccset ezért le is kellett mondaniuk.

„Amit elterveztünk, azt végig csináltuk. Beletettünk sok munkát, így reményteljesen indítjuk a folytatást. A hazai pályán kemény csatáink lesznek, a szurkolók segítségével elérhetjük a célkitűzésünket, a Bölények Ligájában való folytatást” – összegzett a tréner.

A VSK Székelyudvarhely pénteken 17 óra 30 perctől a városi sportcsarnokban játssza első hivatalos találkozóját ebben a naptári évben, az ezüstérmes a Konstancai CSM-t látja vendégül.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 16. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
16
15
1
0
549-405
46
2
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
15
12
1
2
482-441
37
3
HC Buzău HC Buzău
16
12
0
4
483-457
36
4
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
16
11
2
3
495-452
35
5
Konstancai CSM Konstancai CSM
16
10
1
5
459-430
29
6
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
16
8
2
6
436-419
26
7
CSU Suceava CSU Suceava
16
8
1
7
525-517
25
8
CSM Vaslui CSM Vaslui
16
6
2
8
418-468
20
9
Bákói CSM Bákói CSM
16
6
1
9
459-462
19
10
Temesvári Poli Temesvári Poli
16
4
2
10
418-443
14
11
CSM Focșani CSM Focșani
16
3
4
9
433-467
13
12
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
17
3
3
11
512-563
12
13
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
16
3
2
11
431-476
11
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
16
0
0
16
391-491
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Fegyelmi bizottság elé citálják az FK Csíkszeredát a székely pólók miatt

Fegyelmi eljárást kezdeményezett az FRF az FK Csíkszeredával szemben, a román sportsajtó botránykeltése nyomán. A szövetség azt követően tett panaszt, miután a gyerekek székelykékre emlékeztető pólóban vonultak ki a Craiova elleni meccsre.

Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

`
Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Elkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata

Megkezdte a nyári felkészülést a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda-együttese, az első edzést hétfő délután Palatka Barna irányításával tartották a városi sportcsarnokban.

Edzőtábor és erőnléti tréningek teljes erőbedobással – edzésbe álltak a székelyföldi női kézicsapatok

A Sepsi-SIC erőnléti edzéssel és négy új igazolással kezdte az alapozást, míg a Hargita KK csapatépítővel és máréfalvi edzőtáborral hangol a szezonra. Két együttes, egy közös cél: minél jobb formába lendülni a szeptemberi bajnoki rajtig.

Megérett a másodosztályú indulásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Az elmúlt években ifjúsági szinten folytatták tevékenységüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapatai. A vezetőség elérkezettnek látta az időt, hogy benevezzenek a felnőtt bajnokságba, a női együttes a másodosztályban szerepel az ősszel kezdődő idényben.

A székelyudvarhelyi kézicsapat mellett még négyen mondtak nemet az élvonalnak

Válságban a román férfikézilabda, a Bölények Ligája 14 helyett mindössze 11 együttessel rajtol el. A napokban még egy klub visszalépett.

Számos edzőmérkőzéssel hangol a Bölények Ligájára a Segesvári VSK

Másfél hónap múlva rajtol a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 2025–2026-os idénye. A mezőnyben újonc Segesvári VSK tovább erősítette keretét és közölte a felkészülési mérkőzések programját.

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

Csíkszeredai csoda: 50 felett is világszinten kézilabdáznak

Ezüstéremmel tért haza Csíkszereda női kézilabdacsapata a horvátországi Masters Handball World Cupról, ahol két korosztályban is pályára léptek. A csapat edzője és három játékosa nyilatkozott a Székely Sportnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!