Pénteken délután a Bukaresti CSM ellen jól indította a meccset a Sipos Lóránt által irányított együttes, öt góllal is vezetett az első félidőben, a pihenőig ezt egyre lefaragta a vendégcsapat. A második játékrész derekáig szoros volt a meccs, aztán a fővárosiak zsinórban szerzett öt találattal eldöntötték a győztes kilétét.
Sérülések és egészségügyi problémák miatt ezen a mérkőzésen nem játszott Csibi Hunor, Feliciano Couveiro, Katona Tamás és Vladyslau Zalevszky. Több fiatal, ifjúsági korosztályú játékos is pályára lépett, közülük Józsa Csaba gólt is szerzett – számoltak be a klub közösségi oldalán.
Szombaton az élvonalban szintén újonc Fogarasi VSK volt az udvarhelyeik ellenfele. Ezúttal is jól indított a házigazda, az első félidőben rendre nála volt az előny, vezetett hat góllal is.
A második felvonás elején ismét jól ment a szekér, volt közte nyolc is. A vendégek megpróbálkoztak a felzárkózással, kettőre feljöttek, de a hazaiak győzelmét semmi sem veszélyeztette.
„Annak ellenére, hogy a felkészülési időszakot több egészségügyi probléma és sérülések hátráltatták – a tervezettnél egy meccsel kevesebbet is játszottunk –, az együttes készen áll a soron következő megmérettetésre, a Bölények Ligája tavaszi idényének rajtjára” – írták.
A bajnokság jövő héten folytatódik, pénteken 17.30-kor a VSK Székelyudvarhely hazai pályán játszik, a Konstancai CSM látogat a városi sportcsarnokba.
Felkészülési mérkőzés:
VSK Székelyudvarhely–Bukaresti CSM 24–31 (15–14).
A VSK gólszerzői: Mihai Dobra 4, Alin Roșu és Komporály Attila 3-3, Aleksandar Milicevic, Pavel Loic, Aron Dedu, Bogdan Păunescu, Tálas Huba és Szász Előd 2-2, Putnoky Szabolcs és Józsa Csaba 1-1.
CSM Bukarest: Zamfir Dumitrana 7, Răzvan Chiratcu 6, Chike Onyejekwe és Adrian Rotaru 4-4, David Voica 3, Andrei Mihalcea, Roman Dodică és Nantes Combos 2-2, Liviu Caba 1.
VSK Székelyudvarhely–Fogarasi CSM 36–31 (20–17).
A VSK gólszerzői: Mihai Dobra 8, Komporály Attila 5, Tálas Huba, Putnoky Szabolcs és Pavel Loic 4-4, Aron Dedu és Aleksandar Milicevic 3-3, Bogdan Păunescu 2, Alin Roșu, Menyhárt Barna és Száaz Előd 1-1.
Fogaras: Erős István 11, George Roșca 6, Tiberiu Constantinescu és Ovidiu Pasere 4-4, Ioan Moga és Ovidiu Andrean 2-2, Ionuț Vamanu éa Alexandru Pora 1-1.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!