Nem mondható az, hogy nagyon színvonalas lett volna a Gyergyói Hoki Klub–Miskolci DVTK Jegesmedvék közti játék a mérkőzés nagyobb részében. A 2024–2025-ös alapszakasz utolsó gyergyószentmiklósi mérkőzésén GYHK-nál sérülés és betegségek miatt több meghatározó játékos hiányzott, alkalmi sorokat tudott jégre küldeni Markus Juurikkala.
Olyannyira, hogy az új kapus Kaaralehto is belefért a pontrendszer kereteibe, ott lehetett a cserepadon. Gólhelyzetek voltak bőven mindkét oldalon, de gól nem született. Aki az első harmadot látta, az látta a második 17 percét is, ugyanis nem igazán változott semmi.
Aztán Fejes lőtt váratlanul és hajszálpontosan, ezzel vezetést szerzett a hazai gárda.
Rögtön utána a Miskolc egyenlített, Doyle használt ki egy hiba utáni lehetőséget. A harmadik harmadban kezdett látszani, hogy mindkét csapatnak kellenek a pontok, rákapcsoltak a felek, élvezhető lett a játék. Ennek köszönhetően persze jöttek a gólok is.
Orbán újra előnybe hozta a gyergyóiakat, válaszul erre Kulesov lőtt egy akkorát, hogy a hálóból több méterre csapódott vissza a korong, videó igazolta, hogy valóban gól volt, 2–2.
Sárpátki mozdulata hozta a harmadik GYHK vezetést, ezután pedig a DVTK nagyon igyekezett újra visszajönni, lehozták a kapust is. Császár a saját harmadból dobott kapura egy korongot, ami a vas tövében állt meg, de Vayrynen követte az eseményt és bepasszolta. Ritka, hogy üres kapus gól után is betalál még az előnyben levő csapat, most viszont megtörtént Orbán emelte a ketrecbe a korongot a legvégén.
A Gyergyói Hoki Klub ismét vezeti az Erste Liga tabellát és ez szerda estig biztosan így is marad. Akkor viszont az BJA-UTE mérkőzésre kell figyelniük: ha az újpestiek legalább egy pontot szereznek, a piros-fehérek lesznek az alapszakasz győztesei. Ha a BJA a rendes játékidőben behúzza a meccset, akkor másodikként zár a GYHK.
Az utolsó játéknap még egyébként bőven tartogat izgalmakat az alapszakasz végeredményét illetően, a DVTK, a Sportklub és az UTE is jégen lesz úgy, hogy mindössze három pont van a 6. és a 87. helyezett között.
2025. 02. 11. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | DVTK Jegesmedvék DVTK | 5-2 | |
2025. 02. 11. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-1 | |
2025. 02. 11. 19:30 | FTC-Telekom FTC | Debreceni EAC DEAC | ||
2025. 02. 12. 18:30 | Brassói Corona Brassó | DVTK Jegesmedvék DVTK | ||
2025. 02. 12. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | ||
2025. 02. 12. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | FTC-Telekom FTC | ||
2025. 02. 12. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Újpesti TE UTE |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 36 | 24 | 2 | 2 | 8 | 160-101 | 78 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 35 | 21 | 4 | 4 | 6 | 133-90 | 75 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 35 | 18 | 4 | 1 | 12 | 138-112 | 63 |
4 | Brassói Corona Brassó | 35 | 16 | 3 | 1 | 15 | 107-115 | 55 |
5 | FTC-Telekom FTC | 34 | 13 | 5 | 3 | 13 | 124-107 | 52 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 35 | 12 | 3 | 6 | 14 | 90-98 | 48 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 35 | 12 | 4 | 2 | 17 | 77-92 | 46 |
8 | Újpesti TE UTE | 35 | 12 | 2 | 5 | 16 | 99-111 | 45 |
9 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 35 | 10 | 4 | 3 | 18 | 80-109 | 41 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 35 | 6 | 0 | 4 | 25 | 89-162 | 22 |
Minden szempontból borzalmas mérkőzésen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely egyértelmű vereséget szenvedett a bajnoki címvédő FCSB otthonában. A háromszéki klub elnöke, Diószegi László nem leplezte csalódottságát és kritizálta a játékosokat.
Túl vannak a gyors számokon az alpesi sízők az ausztriai Saalbach-Hinterglemmben zajló világbajnokságon. Az első öt próba után sem romániai, sem pedig magyarországi síző nincs a versenyeket befejezők között.
A part mellett legtöbb másfél méter a víz mélysége, ha oda esett volna be a fiatal, meg kellett volna találniuk – derül ki a zetelaki önkéntes tűzoltók vezetőjének, Sándor Dénesnek a beszámolójából.
A romániai piacról való kivonulást fontolgatja a holland FrieslandCampina, amely Romániában a Napolact márkát birtokolja: a cég tanácsadót bízott meg az üzletág értékesítésének vizsgálatával.
„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.
A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!