A szombat délutáni meccset lényegében már a 14. percre alatt eldöntötte a GYHK, ekkor 4–0 állt az eredményjelzőn.
A góltermelést Orbán kezdte, aki a legelső támadásból beköszönt a vendégek kapujába. Még a második percben könyökhasználat miatt végleges kiállítást kapott Szigeti, az ítélet túlzottnak tűnt. Az emberelőnnyel nem tudtak élni a vendégek, sőt, Ambrus Gergő is kapott két percet.
Ezt követte egy perc után Kozma kékvonalas bombája, és a második hazai gól. Majd Vincze Péter következett, és szép cselek után Sárpátki is megszerezte első gólját a gyergyói csapatban.
A szünet után közvetlenül emberelőnyben is eredményes volt a Székesfehérvárról hazahívott csatár. 5–0 után a harmad közepén változott újra az állás, a Titánok is betaláltak, és mint később kiderült, ez maradt a becsületgóljuk is.
Ruczujnak nem sok védeni valója volt ezen kívül, de ami még jött, azt magabiztosan hárította. A hazaiak jobban odafigyeltek a védekezésre, mint egy nappal korábban a Dunaújváros ellen.
Bodó sem maradt adós a góllal, egy büntetőlövést értékesített mesterien, majd egy Saari bomba zárta a második játékrészt. Az utolsó húsz percben Bodó másodszor is eredményes volt, majd az egész lelátó egyként örült Haaranen első góljának. A kisnövésű, de annál tehetségesebb finn hátvéd, már most közönségkedvencnek számít.
9–1-re nyerte a mérkőzést a GYHK, azaz két nap alatt 19 találatot ért el.
Ezt azonban Szilassy Zoltán szerint sem árt a helyén kezelni: két nagyon fiatal csapat ellen érte ezt el a csapata, az igazi erőfelmérő most jön, Hétfőn a Brassót és Csíkszeredát is túlórában legyőző UTE látogat Gyergyószentmiklósra, majd pénteken a Sportklubot fogadják a piros-fehérek.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 3 | 2 | 0 | 1 | 0 | 16-7 | 7 |
2 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 3 | 2 | 0 | 1 | 0 | 15-7 | 7 |
3 | Újpesti TE UTE | 3 | 1 | 2 | 0 | 0 | 7-2 | 7 |
4 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 3 | 2 | 0 | 0 | 1 | 19-8 | 6 |
5 | MAC HKB Újbuda MAC HKB | 2 | 1 | 1 | 0 | 0 | 8-4 | 5 |
6 | FTC-Telekom FTC | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 5-4 | 3 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2 | 1 | 0 | 0 | 1 | 7-7 | 3 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 2-3 | 1 |
9 | Győri ETO HC Győri ETO HC | 2 | 0 | 0 | 0 | 2 | 6-10 | 0 |
10 | Fehérvári Titánok Titánok | 3 | 0 | 0 | 0 | 3 | 6-22 | 0 |
11 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 3 | 0 | 0 | 0 | 3 | 9-26 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!