A két Hargita megyei klub nem riválisként néz egymással szemben, hanem közös bírósági keresetet indítottak azért, hogy érvénytelenítsék a RJSZ múlt csütörtökön kiközölt döntését a bajnokság lebonyolításának megváltoztatásáról.
Mint ismeretes, a RJSZ versenybizottsága úgy döntött, eltörli az elődöntőket és a Steauát, valamint a Brassót egyből döntőbe juttatta, a két székelyföldi csapat pedig csak a bronzért játszhatna.
Ezt azonban mind a Gyergyói Hoki Klub, mind a Csíkszeredai Sportklub elutasítja. Nem lépnek pályára a kisdöntőben. Ennek első meccsére húsvéthéfőn 18.30-kor került volna sor.
Az ügy most a bíróságon folytatódik.
Nagy Attila, az RJSZ frissen megválasztott elnöke a Facebook-oldalán a következő közleményt osztotta meg hétfőn délután:
„Az elmúlt napokban a román jégkorongéletben újabb felháborító döntések születtek, ugyanis a felnőtt bajnokság elődöntőjét megelőzően úgy határoztak, hogy átírják az eredetileg lefektetett szabályokat.
Frissen, az említett döntés után megválasztott elnökként egyetértek az érintett csapatok felháborodásával. Támogatom tiltakozásukat, és minden rendelkezésre álló eszközzel segítem a törekvésüket.
Felhívom a Román Jégkorong Szövetség minden alkalmazottjának a figyelmét, hogy a munkájukat nem néhány ember érdekeinek megfelelően kell végezniük, hanem a sportágat, a fair-playt kell szolgálniuk! Én abban hiszek, hogy a bajnokságnak tisztességes módon a pályán kell eldőlnie” – írta.
A GYHK Facebook-oldalán olvasható közlemény szerint a gyergyószentmiklósi klub teljes mértékben egyetért Nagy Attila álláspontjával.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!