Nagy Attilától, a szövetség elnökétől megtudtuk, hogy a tervek szerint szeptemberben kezdődnek a 2024–2025-ös romániai ifjúsági, felnőtt és női jégkorong-bajnokságok, amelyeknek pontos időrendi beosztását és lebonyolítási rendszerét az augusztus 13-i közgyűlés után teszi majd közzé a versenybizottság.
Az már biztos, hogy az utánpótlás korú vetélkedőkön legalább 44 csapat indul majd, a női bajnokság pedig ötcsapatos lesz.
Az U13-as bajnokságba 15 csapat nevezett, hat az A csoportba, illetve négy és öt együttes a B1-es és B2-es csoportba kapott besorolást.
Az U15-ös bajnokság tízcsapatos lesz, hatan az A csoportban és négyen a B-ben szerepelnek.
Az U17-es pontvadászatban nyolc gárda vesz részt, négy együttes az A csoportban négy pedig a B-ben indul majd.
Az U20-as bajnokságba hat együttes nevezett.
A női bajnokság a tervek szerint ötcsapatos lesz.
Késedelmi díj befizetésével még fogadnak el benevezéseket, egészen augusztus 10-éig. Az utólag jelentkező együttesek a B értékcsoportokban fognak szerepelni.
Szeptember 27-29.: U13 – A és B2-es csoport, U15 – A csoport.
Október 11-13.: U13 – B1-es csoport, U17 – A és B csoport.
Október 18-20.: U20.
Október 25-27.: női bajnokság.
Október 29-31.: U15 – B csoport.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!