A péntek esti jégkorong Erste Liga összecsapáson a székelyföldiek 6–2-es vereséget könyveltek el. Ebben az idényben először ült a kispadon Kevin Constantin. Nem repdesett a boldogságtól a lefújást követően.
„Most már újra edző vagyok, bár 0–5-nél eszembe jutott, hogy talán jobb lenne visszamenni horgászni. Épphogy megérkeztem, és hát a csapat abban a három évben, amióta itt vagyok, szinte mindig kicserélődik a nyáron.
A védelmünk is fiatal, nekik is szokniuk kell a profi jégkorongot, de ez mind olyan, amit kemény munkával elérhetünk.”
A másik részről, az Újpest vezetőedzője, Jason Morgan örült, hogy tanítványai javítottak a múlt heti kisiklást követően.
„Fontos volt, hogy összeszedjünk magunkat a gyergyói zakó után, az ottani utolsó 40 perc finoman fogalmazva kínos volt. Jól edzettünk a héten, most pedig jön egy hatmeccses hazai széria, és az volt a lényeg, hogy ezt megalapozzuk egy jó teljesítménnyel. Ez sikerült is, a srácok hatalmas energiával léptek jégre, aztán meg is szereztük a vezetést az első harmadban, a másodikban pedig kiszakadt a gólzsák.
Az első sorunk négyet is termelt, Rajna Miki stabil volt a kapuban, a fiatalok is keményen harcoltak, belevetődtek a lövésekbe, a harmadik sorunk is szerzett két gólt, úgyhogy igazi csapatmunka volt. De a legfontosabb, hogy így reagáltunk a legutóbbi meccsre.”
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!