Hirdetés

Kevés helyzetet engedett a GYHK, de ez is elég volt az Újpestnek egy pontra

Remek hétvégét zárt a GYHK
Fotó: Szász Adorján

2024. szeptember 30., 09:31

A Gyergyói Hoki Klub szerzett két pontot az Újpest ellen, de lehetett volna az három is, ha nincs két eladott korong, amiből gólokat lőtt az ellenfél. A hazaiak örülnek a két hétvégi győzelemnek, a vendégek pedig az Erdélyben szerzett négy pontnak.

2024. szeptember 30., 09:31

Inkább küzdős, mint szép jégkorongot hozott vasárnap este a Gyergyói Hoki Klub–UTE Erste Liga meccs. A hazaiak játszottak valamivel jobban, de csak a hosszabbításban sikerült nyerniük.

„A mérkőzés első része elég kaotikus volt, sok kiállítással, de sikerült betalálnunk. Kevés helyzetet adtunk az Újpestnek, amit viszont megkaptak azt ki is használtak, így a második játékrészt 2–1-re buktuk el. Az utolsó harmad volt a legkiegyenlítettebb. Rajna Miklós kiválóan védett, nehéz volt áttörni a védelmüket.

A hosszabbításban sikerült megtalálni azt a gólt, ami eldöntötte a mérkőzést. Fontos volt nekünk, hogy tovább tudjuk vinni a lendületünket és az önbizalmunkat, és két győzelemmel tudjuk zárni a hétvégét”

– nyilatkozta Szaller Márk, a GYHK másodedzője.

Hirdetés

Kapcsolódó

Jason Morgan, az UTE vezetőedzője pedig így értékelt:

Az összecsapás után Jason Morgan, az újpestiek vezetőedzője elmondta, hogy a két gárda egyenlő ellenfele volt egymásnak, hasonló összecsapásra számított.

„Az első harmadban feszült, rájátszás hangulatú játék volt. A hazai csapat kihasznált egy korai emberelőnyt, és a második játékrészben növelték a különbséget. Erre mi gyorsan tudtunk reagálni Walker révén. A harmadik harmadban mindkét csapat kiválóan szerepelt, és az biztos, hogy mindig nehéz Gyergyóban játszani. Nagyon szenvedélyesek itt a szurkolók. A hosszabbításban bármelyik csapat eldönthette volna a bónuszpont sorsát, azonban így is négy ponttal utazunk haza, elégedettek vagyunk a hétvégével” – mondta el a tapaszalt szakember.

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény, Harmadik hét

Erste Liga, alapszakasz, 2024–2025-ös idény

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Brassói Corona Brassó
6
4
1
0
1
25-15
14
2
Újpesti TE UTE
6
4
0
1
1
18-12
13
3
Debreceni EAC DEAC
5
4
0
0
1
29-16
12
4
Budapest JAHC BJAHC
6
3
0
1
2
27-24
10
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
6
2
0
3
1
16-17
9
6
Gyergyói Hoki Klub GYHK
5
2
1
0
2
18-16
8
7
FTC-Telekom FTC
6
1
1
0
4
22-25
5
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
6
1
1
0
4
14-24
5
9
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
5
1
1
0
3
8-23
5
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
5
1
0
0
4
14-19
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Eltérő hangulatban az erdélyi csapatok: győzelmek Gyergyóban és Brassóban, önkritika Csíkszeredában

Két nappal a pénteki játéknap után megismétlődött a forgatókönyv az Erste Ligában: a GYHK és a Brassói Corona ismét győzött, míg a Csíkszeredai Sportklub újra pont nélkül maradt. A mérkőzések után mindhárom érintett csapat vezetőedzője őszintén értékelt.

Folytatódik a lejtmenet, Debrecenben sem osztottak pontot a Sportklubnak

Mindkét hétvégi anyaországi mérkőzését elveszítette a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. A pénteki, Székesfehérváron elszenvedett kétgólos vereség után vasárnap este Debrecenben kaptak ki háromgólos különbséggel.

Először kényszerült hosszabbításra, győztesen jött ki belőle a GYHK

Ebben az évben utolsó magyarországi mérkőzését vívta a Gyergyói Hoki Klub és első hosszabbítását játszotta a jégkorong Erste Liga idei szezonjában.

Kiütéssel győzött az Acélbikák ellen a Brassói Corona

Nagyarányú győzelmet aratott a Brassói Corona a Dunaújvárosi Acélbikák csarnokában a jégkorong Erste Liga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

Edzői mérleg az Erste Ligából: önkritika, elégedettség és dicséret a székely csapatoknál

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapja után az edzői nyilatkozatok világosan jelezték az irányokat: Csíkszeredában keresik a megoldásokat, Gyergyóban megerősítést kaptak, Brassóban pedig egy nehéz győzelmet értékeltek.

Bodó mesternégyese, kiütötte az Acélbikákat a GYHK

Végig uralta a mérkőzést, simán nyert a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként a Gyergyói Hoki Klub. Bodó négy gólja mellé két gólpasszt is kiosztott.

A végén vitte be a kegyelemdöfést Újpesten a Corona

Fordulatos, végletekig kiélezett mérkőzésen aratott idegenbeli győzelmet a Brassói Corona, amely a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján 3–2-re nyert Újpesten.

Kikapott a székesfehérvári farmcsapattól az új légiósokkal felálló Sportklub

Egyelőre nem tudott pluszt adni a Csíkszeredai Sportklub játékának a két új idegenlégiós. A székelyföldi kék-fehérek pénteken este kétgólos vereséget szenvedtek a FEHA19 csapatától.

Brillírozott a rangadókon, másodszor a hét legjobbja a GYHK hokisa

Másodszor kapta meg a hét legjobbjának járó elismerést a Gyergyói Hoki Klub finn légiósa, Janne Väyrynen a jégkorong Erste Ligában.

Újra piros-fehérben a tapasztalt finn hátvéd

Egy régi-új játékost vethet be Markus Juurikkala a Gyergyói Hoki Klub kedd esti, Háromszéki Ágyúsok elleni mérkőzésén. A tavalyi Erste Liga rájátszásban már piros-fehérben játszó Janne Jalasvaara visszatért a csapathoz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!