Hirdetés

Kétgólos GYHK-vereség a Fradi otthonában

Ezúttal nem tudta megállítani a Fradit a gyergyói csapat
Fotó: Németh Andrea/FTC-Telekom

2022. január 27., 22:13

Megszakadt a Gyergyói Hoki Klub 2022-es veretlensége. A Ferencváros otthonában kétgólos különbséggel maradtak alul a piros-fehérek.

2022. január 27., 22:13

Az első harmad nemigazán volt rangadóhoz méltó, rengeteg egyéni hiba, eladott passz volt mindkét oldalon. A 10. percben McFadden lövése csorgott be Rinne alatt.

Hirdetés

Úgy tűnt, az egyik ferencvárosi játékos akadályozta a kapust, de a videóbírózás után mégis megadták a gólt a játékvezetők. Helyzetek akadtak mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott az első játékrészben. A másodikban már összeszedettebben játszott mindkét csapat, lényegesen jobb volt a színvonal.

A harmad elején gólt ünnepeltek a piros-fehérek, de a bírók nem így látták. Maradt az 1-0, majd a jött a második hazai gól: Tóth Gergő egyéni akcióból növelte a különbséget. Rövid idővel ezután Sylvestre szintén egyéni villanással szépített 2-1-re, és ezt követően megvoltak az egyenlítési lehetőségei is a gyergyóiaknak, de mégsem jött ez el,

sőt a szünet elötti percben Kóger éles szögből leadott váratlan lövésével újra kétgólosra növelte a különbséget.

Az 53. percben Tóth Gergő góljával már hárommal, 4-1-re vezetett a Ferencváros, de két perccel később Haaranen nagy lövésével közelebb került a Gyergyói Hoki Klub. A mérkőzés végét jobban bírta a Szilassy legénység, betalálni mégsem sikerült. A Fradinak sem jött össze az 5. találat a gyergyói kapus lehozatala során sem, így 4-2 lett a végeredmény,

A Ferencváros ezzel egy pontra feljött a gyergyóiak mögé, akik szombaton Dunaújvárosban lépnek pályára.

Jégkorong Erste Liga
FTC-Telekom-Gyergyói Hoki Klub 4-2 (1-0, 2-1, 1-1)
Gólszerzők: Joshua McFadden (10. perc), Tóth Gergő (33., 54.), Kóger Dániel (40.), illetve Sébastien Sylvestre (35.), Matias Haaaranen (56.)
Kapura lövések: 50-33
Kiállításpercek: 8-8

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz, Huszonegyedik hét

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
39
26
3
5
5
187-107
89
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
35
21
6
0
8
145-101
75
3
Újpesti TE UTE
37
17
10
4
6
115-73
75
4
FTC-Telekom FTC
36
22
2
4
8
120-72
74
5
Brassói Corona Brassó
39
21
0
4
14
149-123
67
6
MAC HKB Újbuda MAC HKB
36
17
3
5
11
132-112
62
7
Debreceni EAC DEAC
38
14
4
3
17
126-129
53
8
DVTK Jegesmedvék DVTK
36
11
2
3
20
109-121
40
9
Győri ETO HC Győri ETO HC
36
9
1
3
23
88-129
32
10
Fehérvári Titánok Titánok
36
7
1
0
28
81-182
23
11
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
36
3
2
3
28
72-175
16
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

A Jegesmedvékhez szerződött a GYHK ponterős csatára

A DVTK Jegesmedvék bejelentette Dallas Gerads szerződtetését. A 30 éves amerikai csatár az elmúlt két idényt a Gyergyói Hoki Klubnál töltötte, amellyel kétszer is megnyerte a jégkorong Erste Ligát.

Fiatal tehetség tért haza, Lőrincz Konrád a Csíkszeredai Sportklubnál folytatja

Újabb saját nevelésű fiatal játékossal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete: Lőrincz Konrád hazatért, és a 2026–2027-es idényben a felnőttcsapatban bizonyíthat.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

Nem emelkedik a Sportklub bérleteinek ára

Jövő hétfőn 10 órától megkezdődik a Csíkszeredai Sportklub 2026–2027-es szezonbérleteinek értékesítése. A szurkolóknak jó hír, hogy az előző idényhez képest a bérletárak nem változnak.

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!