A listavezető Csíkszeredai Sportklub már szerdán délben Budapestre ért, első találkozója csütörtök este az Újpest ellen lesz. A lila-fehérek a hét elején sérülések és megbetegedések miatt nem álltak ki a Ferencváros elleni kupamérkőzésen.
A csapat szerencsésen megérkezett a magyar fővárosba, a sérült játékosaink felépültek, a mérkőzés előtt dől majd el, hogy ki léphet jégre és ki nem.
Minden mérkőzésen a győzelem a cél, hiszen a győzelmekkel meg tudnánk lépni az üldözőktől. Egy mérkőzés sem könnyű, ellenünk mindenki fokozott figyelemmel készül” – nyilatkozta Hodos László, a Sportklub elnöke.
A gyergyói piros-fehérek elutazásuk előtt jótékonysági akciót szerveztek, Brance Orbán csapatkapitány felhívására a játékosok és a szurkolók is tartós élelmiszereket gyűjtöttek, amelyek rászoruló családok asztalára kerülnek. Az adományokat a játékosok feleségei, illetve barátnői fogadták.
A csapat nagy mennyiségű cukrot, olajat, konzerveket, édességet és hasonlókat adott át az Együtt egymásért, szentmiklósiakért mozgalom szervezőinek.
A Titánokkal kezdünk, egy fejlődő csapat ellen játszunk, amely az UTE és az FTC legyőzésével már bizonyította, hogy bárkit képes legyőzni. Ezért a legjobb teljesítményt kell nyújtanunk a célunkért, ami a három pont. Ugyanez érvényes a következő két mérkőzésre is, a DVTK és a DEAC ellen” – fogalmazott Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 20 | 15 | 1 | 2 | 2 | 99-55 | 49 |
2 | Újpesti TE UTE | 20 | 12 | 4 | 2 | 2 | 66-33 | 46 |
3 | FTC-Telekom FTC | 19 | 13 | 1 | 1 | 4 | 64-32 | 42 |
4 | MAC HKB Újbuda MAC HKB | 20 | 11 | 2 | 2 | 5 | 81-55 | 39 |
5 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 19 | 11 | 3 | 0 | 5 | 86-66 | 39 |
6 | Brassói Corona Brassó | 20 | 9 | 0 | 2 | 9 | 78-73 | 29 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 21 | 7 | 1 | 2 | 11 | 68-74 | 25 |
8 | Győri ETO HC Győri ETO HC | 21 | 7 | 0 | 3 | 11 | 63-69 | 24 |
9 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 20 | 3 | 1 | 1 | 15 | 39-72 | 12 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 18 | 3 | 1 | 0 | 14 | 43-97 | 11 |
11 | Fehérvári Titánok Titánok | 18 | 2 | 1 | 0 | 15 | 32-93 | 8 |
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!