A helyi jégkorongsport fél évszázadát ünnepelték meg a csíkdánfalviak. Mérföldköveinek, fontosabb mozzanatainak bemutatása, és ezt a múltat átélt, annak alakulását befolyásoló személyiségek megszólaltatása volt a célja a rendezvénynek, amelyet egy komoly dokumentálás előzött meg.
Az esemény szervezését nagyban segítette a már 2012-ben megtartott hasonló rendezvény, amelyet a 45 éves jubileumra szervezett a dánfalvi klub.
Akkor a helyi könyvtár digitalizálta a meglévő képanyagot, régi újságcikkeket, okleveleket és más bizonyító iratokat – amit a falubeliek bevittek. A korabeli újságokból, a Hargita és az Előre című lapokból próbált meg részletes információkat beszerezni Szabó Imre könyvtáros és Farkas Mária nyugalmazott pedagógus.
Ők végezték ezt el a munkát, de a legértékesebb anyagot a dánfalvi iskola egykori igazgatójának, Györgyicze Vilmosnak az újságcikkgyűjteménye jelentette.
Ezeknek az anyagoknak egy részét bemutatták az ünnepségen, a többit pedig bárki megtekintheti, áttanulmányozhatja a csíkdánfalvi könyvtárban.
A cikkek dokumentálják a '60-as évek végén, a '70-es évek elején lezajlott helyi eseményeket. Ezekből az anyagokból, valamint a bemutatón hozzászólók beszédeiből kiderült, hogy azokban az években Dánfalván nemcsak a közjóért, a falu fejlesztéséért, hanem a sportért is kemény közösségi összefogás volt tapasztalható.
Ötven évvel ezelőtt, 1967-ben készült el az első hokipálya palánkja – a játékosok által otthonról összehordott deszkákból, amelyet 1969-ben a Csíkszeredában lebontott és Dánfalván újjáépített palánkkal cseréltek le.
Ekkor éjszakai megvilágítást is kapott a pálya.
Később, 1983-ban, amikor Csíkdánfalva volt az Előre-kupa jégkorongtorna házigazdája – teljesen új pályát építettek a helyiek, lelátóval, világítással. Ezek többnyire közmunkából valósultak meg, de sok esetben akár felelősségre vonható beszerzéseket hajtottak végre az akkori vezetők a helyi hoki fejlődésének érdekében – vállalták a kockázatot.
Az 1990-es években a helyi iskola önkormányzati segítséggel lecserélte a régi palánkot, 2004–ben pedig a jelenleg működő hokiklub tagjai – ezúttal is önkormányzati segítséggel – felújították a lelátót, az öltözőket, a vízhálózatot, eredményjelzőt, világítást, a csíkszeredai jégpályától kapott bútorzattal pedig kiegészítették az öltözőket.
2009-ben a közbirtokosság adományaként kapott új palánkot a dánfalvi jégpálya. A bemutatón sorba kaptak szót a dánfalvi iskola volt és jelenlegi igazgatói, felsorolva ezeket a megvalósításokat.
Márton István, a dánfalvi hokibotgyártás fő kezdeményezője elmondta, hogy az 1980-as években jégkorong-botokat is gyártottak Dánfalván, DFV-Hargita nevű botokkal még a csíkszeredai sportiskolások egy része is játszott.
Ennek egy máig megmaradt példányát hozta el a bemutatóra Antal Joákim asztalos.
Az ünnepségen elhangzott, hogy a dánfalvi hokinak – még ha időnként meg is torpant, és ha az eredmények nem is voltak olyan jók, mint a kezdetekkor – volt folytonossága.
A rendezvényen kiderült: a dánfalvi hokinak nem csak a gyökerei, de a hajtásai is erősek. A kétnapos ünnepségen közel nyolcvan dánfalvi, aktív jégkorongozó lépett jégre, a 8 évesektől a 60 évesekig.
Az ünnepi rendezvényen megjelentek, a bemutatóra összegyűlt több mint 250 személy is visszajelzés a klubnak, hogy nem volt hiábavaló a kezdeményezés.
A gálán elhangzott az is, hogy Dánfalváról jelenleg is vannak fiatalok a válogatottban. A magyar U15-ös korosztályú válogatottnak tagja Ambrus Csongor is, aki harmadik éve Székesfehérváron hokizik. Ugyancsak a Fehérvárnál játszik Szabó Dávid.
Említést érdemel Both Péter, Antal Lehel és Süket Bálint, akik a Felcsík SK-ban hokiznak, a román U20-as válogatottban pedig Márton Koppány szerepelt, ő jelenleg a Debrecennél hokizik. A gálán a '67-es csapat tagjai közül Kozma Demjén egy Swarovski-kristálykupát adott át Gál Kálmánnak, a hokiklub elnökének, köszönetként, hogy megemlékeztek róluk, az első dánfalvi csapatról.
A Dánfalvi Lyceum csapatának egykori, és a gálán részt vevő tagjai: Ambrus Árpád, Ambrus Zsolt, Farkas Vencel, Szabó János, Korb András, Ágoston István, Bodor László, Mészáros Joákim és Kozma Demjén.
Jelen voltak a rendezvényen a Csíkszeredai ISK egykori edzői közül azok, akiknek kötődésük volt a dánfalvi hokihoz vagy a felcsíki jégkorongozók felkészítéséhez: Mezey Imre, Antal Zsombor és Janovits Endre. A jégkorongsporton kívül a dánfalviak a műkorcsolyázó és gyorskorcsolyázó lányokat, fiúkat is felvonultatták, jelezve, más jeges sportok irányában is nyitottak.
A Felcsíki Műjégpályán megtartott ünnepség része volt a négycsapatos, Dánfalva-kupával díjazott torna, amelyen négy helyi együttes vett részt.
Íme, az eredmények: Kerekdombok–Cserépgyár 3–2 (büntetőlövések után), Dugás–Kubik 7–3, Cserépgyár–Kubik 0–4, Kerekdombok–Dugás 4–2, Dugás–Cserépgyár 2–1 és Kerekdombok–Kubik 3–1.
A végeredmény:
1. Kerekdombok
2. Dugás
3. Kubik
4. Cserépgyár.
Szabadnapos volt a román labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban. Tétmérkőzés helyett barátságos meccset játszott, amelyen 3–0-ra veszített Kanada ellen.
A válogatott szünet miatt a hétvégén a 2. Ligában sem rendeznek mérkőzéseket, azonban időközben a szövetség közzétette a következő, 6. forduló programját. Kiderült, hogy a Sepsi OSK kikerült a középpontból, de cserébe reflekorfényt kap az éllovas ASA.
Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.
Agresszívan rászóltak egy nőre Kolozsváron, hogy ne beszéljen magyarul, sőt még bozgornak (hazátlan) is nevezték. A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a Krónikával közölte, hogy a történtek kapcsán eljárást indított.
Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!