Roberto Gliga (középen) ismeri a romániai hoki helyzetét. Évek óta játszik együtt a székely fiúkkal • Fotó: IIHF.com
Három román, 13 székelyföldi és hat honosított jégkorongozó képviselte Romániát a ljubljanai divízió 1/A jelű hokivébén, ahol Magyarország feljutott, a romániai csapat pedig kiesett. Megkerestük a romániai válogatott egyik meghatározó játékosát, Roberto Gligát. A 29 éves, bukaresti születésű Gliga ifiként Svájcban és Svédországban hokizott, felnőttként pedig a francia másodosztályú Caen, illetve a Bukaresti Steaua és a Brassói Corona színeiben lépett jégre.
– Hogyan értékeli a romániai válogatott eredményeit a szlovéniai vébén? Lehetett volna jobb helyezést elérni?
– Elérhető lett volna a bennmaradás, amennyiben jobban fel vagyunk készülve és formában lettek volna a játékosok. Úgy érzem, hogy Ljubljanában mindenki azt nyújtotta, amire képes, és annak ellenére, hogy ez nem volt elég a bennmaradáshoz, nem hiszem, hogy ez egy tragédia lenne. A szlovéniait megelőző három vébén kétszer jutottunk magasabb divízióba, és aki azt állítja, hogy a bennmaradás könnyű feladat, az téved.
– Milyen nehézségekbe ütköztek a válogatott felkészülése során?
– Amióta kirobbant a koronavírus-járvány, két felkészülési turnén vettünk részt: tavaly a szezon végén Szlovéniában, illetve idén a vb előtt Szlovákiában, majd egy hetet Brassóban edzőtáboroztunk. A felkészülési feltételek jók voltak, de szerintem ez a két akció nem elegendő egy ilyen szintű vébére.
Az összes válogatott arra használja ki a novemberre, decemberre és februárra kiírt bajnoki szüneteket, hogy edzőtáborozzon, felkészülési turnékon vegyen részt. Nálunk ezt arra használják, hogy összezsúfolják az elmaradt bajnoki meccseket.
Még van egy aspektus, amit a hazai szövetség nem akar megérteni: az, hogy a hazai versenynaptár direkt módon befolyásolja a vébére érkező játékosok állapotát és formáját.
– Több csapattársa jelezte, hogy a válogatottnak voltak gondjai a felszerelés szempontjából.
– Ezúttal nekem nem voltak problémáim, mivel nekem csak egyetlen botom törött el Szlovéniában, de valóban több csapattársamnak voltak ütővel kapcsolatos gondjai. Sajnálatos módon ez egy olyan probléma, ami évek óta megismétlődik. Nem minden játékos használ hasonló típusú hokiütőt. És amikor nem olyan bottal vagy kénytelen játszani, amihez hozzá vagy szokva, a teljesítmény mérsékeltebb. Tudom, hogy voltak olyan csapattársak, akiknek az ütőkhöz hosszabbítókra volt szükségük, és ezeket saját pénzükön voltak kénytelenek megvásárolni.
A legundorítóbb gesztus a szlovéniai vébén az volt, amikor az utolsó meccs végén a szövetség vezetősége az edzőkön keresztül azt üzente, hogy a bemutatkozó felszerelést – ami egyébként eléggé felületes volt – mindenkinek vissza kell adnia, ellenkező esetben felfüggesztésre vagy átigazolás esetében hátráltatásra számíthat.
– Ön szerint a szakszövetség megtett mindent annak érdekében, hogy a válogatottnak sikerüljön 100%-ban teljesítenie a vébén kitűzött célokat?
– Nem mondanám. A szövetség a vébét megelőző két hétre jó körülményeket biztosított, de ahhoz, hogy ezen vagy akár még az alacsonyabb szinten is sikeres legyen a válogatott, folyamatos hozzáállás szükséges, ahogy a román mondja, nem csak levágás előtt kell hizlalni a disznót. Hosszú távú tervek szükségesek, de ezek nem jellemzők Romániára. Ha azt hiszik, hogy néhány játékos honosítása elégséges, akkor nagyon tévednek. Teljesen igazságtalannak tartom azt a kijelentést, azt a gyanúsítgatást, hogy egyes játékosok nem akartak nyerni. A csapat minden játékosa odatette a csontot és akarta a kitűzött cél elérését. Végül is mi, a játékosok profitálunk a legtöbbet abból, ha jó eredményeket érünk el.
Addig, amíg ez a generáció – különösebb befektetés nélkül – eredményeket hozott, örültek. Most az első akadálynál bűnbakot keresnek anélkül, hogy tükörbe néznének.
– Mi a véleménye a székely himnusz körül kialakult botrányról?
– Kényes téma. Sajnos nekem is vannak kellemetlen emlékeim Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról és Budapestről néhány túlfűtött szurkoló viselkedése miatt. De most, Szlovéniában nem volt ilyen eset. Tudom, hogy a székely, illetve a honosított játékosok a meccsek végén felállnak a székely himnusz eléneklésekor, így köszönve meg a szurkolók buzdítását. Ez évtizedek óta így van, és akik ismerik a hokis mozgalmat, tisztában vannak ezzel. Én nem értettem, hogy miért énekelték a szurkolók a himnuszt a vereség után...
Azt azonban százszázalékosan állítom, hogy a székely himnusz eléneklése egyáltalán nem befolyásolta a romániai csapat eredményeit, és ez semmilyen nézeteltérést nem okozott a csapaton belül. Hosszú ideje játszom a székelyföldi fiúkkal egy csapatban, bizonyíték erre az együtt elért eredmények, de soha nem éreztem, hogy ne harcolnának Románia színeiért. Máskülönben azt is éreztem, hogy a román színekben játszó székely hokisoknak ez egy plusz motivációt jelent, mindig bizonyítani szeretnének a magyar válogatott ellen.
24h
