HIRDETÉS

Gyergyószentmiklósra kerül az első romániai jégkorong Szuperkupa

Kiélezett csata volt, a GYHK hokisai jöttek ki győztesen belőle
Fotó: Maximilian Milata

Három döntetlen harmad után aranygóllal győzött a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Corona ellen és ezzel megnyerte az első alkalommal megszervezett romániai jégkorong Szuperkupát. A piros-fehérek először ünnepelhetnek hazai trófeát.

Ünnepélyes felvezető előzte meg a szombat esti mérkőzést, beszédet mondott mások mellett Nagy Attila, a Romániai Jégkorong Szövetség elnöke és Elisabeta Lipă, az Országos Sportügynökség elnöke is. Aztán útjára indulhatott a korong a Berceni Arena jegén.

HIRDETÉS

Brassói rohamokkal kezdődött a meccs, és ez az 5. percben góllá érett, Rareș Vasile lövéséből került a korong Rinne mögé.

A játékrész első 15. percében a brassóiak domináltak, nem igazán állt össze a GYHK játéka, Valcharék számos veszélyes helyzetet alakítottak ki. Aztán Warldley nagyszerű indításával Vincze Péter lódult meg és Tőkét remek csellel becsapva egyenlített. A GYHK többször játszhatott emberelőnyben, de ezek kihasználatlanul maradtak.

•  Fotó: Maximilian Milata Galéria

Fotó: Maximilian Milata

A második harmad elején Sylvestre került a büntetőpadra, nehéz két percet élt meg a GYHK, de sikerült kapott gól nélkül megúsznia a piros-fehéreknek. Rögtön utána Sándor Bence feküdt bele egy lövésbe, a korong a teste alá lerült és ezért két percet kapott játékkésleltetésért. Ezt is sikerült kivédekezni.

Jobban élt a lehetőségével a GYHK. Sylvestre kanyarodott be váratlanul a kapu mögül és közvetlen közelről mattolta Tőkét.

5-5 ellen kiegyenlített volt a játék, helyzetek voltak itt is ott is. A 38. percben Gajdó Balázs ütőjén volt az egyenlítő találat, de Rinne óriásit védett. A 2-2 Szabó Krisztián oldalról leadott lövéséből jött 6 másodperccel a szünet előtt.

A harmadik játékrészben folytatódott az oda-vissza játék, de a gyergyóiak tűntek frissebbnek. Ennek volt köszönhető a harmadik GYHK-gól is, amikor Sylvestre-ről maradtak le a brassóiak, és ő egy ilyen ziccert nem sokszor hagy ki. Most sem tette.

Az újabb gyergyói előny nem sokat tartott, Cornet passzából Valchar egyenlített egy kontra végén.

•  Fotó: Maximilian Milata Galéria

Fotó: Maximilian Milata

A rendes játékidőben még volt lehetősége eldönteni a meccset mindkét csapatnak, de Tőke és Rinne is a helyén volt. Jöhetett a hosszabbítás. Ennek az elején a brassóiak voltak közelebb a döntéshez, de aztán Sylvestre passzolt, Wardley lőtt, és ezzel

a Gyergyói Hoki Klub az első csapat, amely romániai Szuperkupa-győztes lett.

A döntő MVP-je a két gólt szerző, és emellé a végső találatot is előkészítő Sébastien Sylvestre lett.

Jégkorong, romániai Szuperkupa:

Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 4–3 hosszabbítás után (1–1, 1–1, 1–1, 1–0).

Gólszerzők: Vincze Péter (16.), Sébastien Sylvestre (28., 47.), Evan Wardley (65.), illetve Rareș Vasile (5.), Szabó Pál Krisztián (40.), Radim Valchar (51.)

Gyergyói Hoki Klub: Rasmus Rinne (Mag Örs), Mathias Haaranen, Evan Warldley, Vincze Péter, Sébastien Sylvestre, Christopher Bodó, Imre Ptrik, Györfy Tihamér, Sándor-Székely Ottó, Császár Hunor, Szigeti Ákos, Sándor Bence, Molnár Ákos, Ádám Zsolt, Csiszer Ádám, Simon Levente, Salamon Róbert. Vezetőedző: Markus Juurikkala.
Brassói Corona: Tőke Zoltán (Patrik Polc) Sébastien Piché, Owen Williams, Jared Van Wormer, Philippe Cornet, Radim Valchar, Bors Huba, Pavlo Boriszenko, Albert Zagidullin, Kovács Mátyás, Jevgenyij Szkacskov, Gajdó Tamás, Farkas Tamás, Rokaly Boldizsár, Gajdó Balázs, Szabó Pál Krisztián, Kovács Előd, Matei Bolocan, Rareș Vasile, Dmytro Rudyka. Vezetőedző: Dave MacQueen.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Siralmas volt, szánalmasan játszottunk – a Sepsi OSK elnöke nem kímélte a csapatot

Minden szempontból borzalmas mérkőzésen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely egyértelmű vereséget szenvedett a bajnoki címvédő FCSB otthonában. A háromszéki klub elnöke, Diószegi László nem leplezte csalódottságát és kritizálta a játékosokat.

Miklós Edit nyomába sem érnek a gyors számokban

Túl vannak a gyors számokon az alpesi sízők az ausztriai Saalbach-Hinterglemmben zajló világbajnokságon. Az első öt próba után sem romániai, sem pedig magyarországi síző nincs a versenyeket befejezők között.

Székelyhon

Önnek egy új üzenete sincs az áramszolgáltatótól

Megnőtt az utóbbi időben az Electrica Furnizare elleni, számlázási problémákkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi panaszok száma. Az áramszolgáltató vállalat gyakran már a fogyasztóvédelmi hatósággal sem kommunikál, és ezért újabb bírságokat kapott.

`
Krónika

Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében

„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.

Krónika

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak Tőkés Lászlóék

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatja a küzdelmet a „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület – tájékoztatta kedden a Krónikát Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.

Ez is érdekelheti

Az év legnagyobb sporteseményére készülnek Sepsiszentgyörgyön

Több mint 20 ezer nézőt várnak Sepsiszentgyörgyre – erről is szólt a Román Jégkorongszövetség által szerdán tartott sajtótájékoztató: közzétették a divízió 1/A jelű jégkorong-világbajnokság programját, a jegyek és bérletek árait.

Drámai végjátékban lemaradtak az olimpiáról a magyar női jégkorongozók

A magyar női jégkorong-válogatott drámai körülmények között kikapott a házigazda német csapattól a bremerhaveni selejtező utolsó mérkőzésén, és ezzel nem jutott ki a jövő évi olimpiára.

A férfiválogatott után a lányok is visszavágtak Ukrajnának

Ahogy egy nappal korábban a férfiak, úgy Románia női jégkorong-válogatottja is le tudta győzni Ukrajna nemzeti együttesét. Az eredmény is azonos volt, Bende Júliáék 3–2-re nyertek vasárnap délben.

Közel az olimpiai kvóta, hosszabbításban nyert a magyar női hokicsapat az osztrákok ellen

A magyar női jégkorong-válogatott hosszabbítás után 3–2-re legyőzte az osztrák csapatot a bremerhaveni olimpiai selejtező második fordulójában, és vasárnap a házigazda németek ellen dől el, hogy története során először kijut-e ötkarikás játékokra.

Hokis bravúr a Sepsi Arénában: fordított Románia és legyőzte Ukrajnát

A romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott remek harmadik harmadbeli teljesítményének köszönhetően szombaton este legyőzte Ukrajnát a Sepsi Arénában. Dave MacQueen legénysége kétgólos hátrányból fordított.

Nem bírt a hibátlan házigazdával a magyar hokiválogatott

Megszerezte ugyan a vezetést az első harmadban a magyar férfi jégkorong-válogatott, de végül 3–1-re kikapott a házigazdától a lengyelországi Sosnowiecben zajló Négy Nemzet Torna szombati játéknapján. A nemzeti csapat vereséggel zárta a viadalt.

A vendégek sztárja volt a döntő, az ukrán lányok diadalmaskodtak Gyergyóban

A mezőnyből kiemelkedő játékosának köszönhetően 5–1-re nyert Ukrajna női jégkorong-válogatottja a házigazda romániai csapattal szemben. A felkészülési mérkőzésre Gyergyószentmiklóson került sor.

Az előnyt megszerezte a magyar férfi hokiválogatott, fordítottak az olaszok

A magyar jégkorong-válogatott vezetett, ám kikapott az olasz csapattól a lengyelországi Sosnowiecban zajló Négy Nemzet Torna pénteki játéknapján.

Lejátszották az első nemzetközi hokimeccset a Sepsi Arénában

Egy divízióba besorolt együttesek közötti felkészülési mérkőzés volt az első nemzetközi jégkorong-összecsapás a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában. Csütörtökön este Románia két gólos vereséget szenvedett Ukrajnától.

A magyar lányok legyőzték Szlovákiát az olimpiai selejtezőn

A magyar női jégkorong-válogatott hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a szlovák csapatot a bremerhaveni olimpiai selejtező első mérkőzésén, csütörtökön.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!