Imre Patrik egy fél szezont kénytelen volt kihagyni az állampolgársági ügyintézésének elhúzódása miatt, de megmutatta, hogy érdemes volt rá várni. Az ő bombája után szerzett vezetést Vincze Péter a miskolciak elleni péntek esti mérkőzésen.
A 9. percben már 2–0 volt az eredmény, Silló juttatta túl Duscheken a korongot.
Jól játszott a házigazda gyergyószentmiklósi együttes, de mégis, a játék képe ellenére a miskolciak lőtték a következőt, a Jegesmedvék egyik új szerzeménye Seto emberhátrányban megugorva, Haaranen szorítása ellenére is eredményes tudott lenni.
A második harmadban egy jóval támadóbb felfogású DVTK jött ki a jégre, és teljesen megfordította a játékot, Parnham egyenlített, és Hajnik találata már a vendégek vezetését hozta.
A második harmadban történtek alapján megérdemelten.
Az utolsó játékrészben azonban rákapcsolt a GYHK és a szurkolótábor is, a magasabb fordulatszám pedig meg is hozta a gyümölcsét, Bodó 3–3-ra alakította az állást, három perccel a vége előtt pedig Vincze Péter ismét betalált, így a hajrában már újra a hazaiak vezettek.
A DVTK emberelőnybe került az utolsó percre, lehozta a kapusát, de ez sem segített számukra, Saari a saját kapujától lőtte a túlsó ketrecbe a korongot véglegesen eldöntve a meccset.
A Gyergyói Hoki Klub 5–3-nyert tehát, szombaton még nehezebb dolga lesz Szilassy Zoltán tanítványainak, amikor a Ferencváros látogat a gyergyószentmiklósi csarnokba.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 34 | 24 | 3 | 3 | 4 | 169-91 | 81 |
2 | Újpesti TE UTE | 34 | 17 | 9 | 2 | 6 | 106-63 | 71 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 31 | 20 | 4 | 0 | 7 | 134-94 | 68 |
4 | FTC-Telekom FTC | 33 | 20 | 2 | 3 | 8 | 107-66 | 67 |
5 | Brassói Corona Brassó | 33 | 19 | 0 | 3 | 11 | 134-103 | 60 |
6 | MAC HKB Újbuda MAC HKB | 32 | 15 | 2 | 5 | 10 | 114-98 | 54 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 35 | 14 | 2 | 3 | 16 | 116-120 | 49 |
8 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 33 | 9 | 2 | 3 | 19 | 93-115 | 34 |
9 | Győri ETO HC Győri ETO HC | 34 | 9 | 0 | 3 | 22 | 81-119 | 30 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 3 | 2 | 2 | 25 | 68-154 | 15 |
11 | Fehérvári Titánok Titánok | 31 | 4 | 1 | 0 | 26 | 63-162 | 14 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!