Az indoklás szerint a 3 pontos levonást hivatalos személy jogosulatlan szerepeltetése miatt hozták. November 19-én a Csíkszeredai Sportklub hivatalos személynek jelölte a Gyergyói HK elleni mérkőzésre Kevin Constantine-t, azonban az amerikai szakember – aki idén nyárig a magyar válogatott szövetségi kapitánya és a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője volt – a tengerentúli Nyugati Hoki Ligában (WHL) eltiltás alatt áll szeptembertől, a büntetése legkorábban 2025 júliusában járna le. A 64 éves edzőt faji jellegű, rasszista megnyilvánulása miatt szankcionálták.
Az Erste Liga menedzsere november 6-án értesítette a Csíkszeredai Sportklubot, hogy Constantine az Erste Liga és az MJSZ versenyszabályzata szerint nem nevezhető hivatalos mérkőzésre, mivel érvényes eltiltás alatt áll. A büntetés meghozatalakor pedig a fegyelmi szövetség a következőket közölte: „a klub a jelzések és figyelmeztetések ellenére a mérkőzésre hivatalos személyként nevezte Kevin Constantine-t.
A fegyelmi bizottság – a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve és meggyőződése szerint elbírálva – tényként állapította meg, hogy a Csíkszereda szándékosan megsértette a vonatkozó szabályozásokat, és a versenyszervező MJSZ képviselőinek többszöri felszólítása ellenére a mérkőzésre hivatalos személynek nevezte Kevin Constantine-t. A döntés értelmében a sportszervezetnek háromezer euró pénzbüntetést kell megfizetnie, valamint levonnak tőle három büntetőpontot az Erste Ligában. A testület minden további Erste Liga-találkozóra 3 büntetőpontot ró ki abban az esetben, ha jogosulatlan hivatalos személy tartózkodik a cserepadon”.
A Sportklub azóta egyszer sem nevezte Kevin Constantine-t, a szabály szerinti 15 napon belül pedig fellebbezett a döntés ellen, de Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke megkeresésünkre válaszolva elmondta, hogy január 15-én délig nem kaptak semmilyen választ.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 30 | 16 | 4 | 2 | 8 | 118-83 | 58 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 29 | 16 | 3 | 4 | 6 | 110-81 | 58 |
3 | Brassói Corona Brassó | 30 | 15 | 3 | 1 | 11 | 95-84 | 52 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 30 | 15 | 1 | 5 | 9 | 117-102 | 49 |
5 | Újpesti TE UTE | 30 | 14 | 3 | 1 | 12 | 89-85 | 49 |
6 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 30 | 13 | 3 | 3 | 11 | 106-103 | 48 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 30 | 9 | 5 | 3 | 13 | 84-104 | 40 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 30 | 10 | 3 | 2 | 15 | 92-105 | 38 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 8 | 0 | 5 | 19 | 81-109 | 29 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 29 | 4 | 5 | 4 | 16 | 57-93 | 26 |
*–a Sportklubtól 3 pont levonva
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!