A Sportklub közösségi oldalán megjelent közleményben kitérnek arra, hogy a klub mindig figyel a szabályzatra és igyekeznek mindent betartani maximálisan, ahogyan ezt tették korábban is. Kiemelik, hogy sértőnek és hazugságnak nevezik azon információk egy részét, amit a legtöbb sajtó lehozott, emiatt hivatalosan is közzéteszik az álláspontjukat.
„Jelen esetben sincs másról szó, mint egy véleménykülönbségről, amit az illetékes testületek majd eldöntenek. Minden egyéb bele és hozzágondolt, vagy rosszindulatúan félremagyarázott dologtól elhatárolódunk.
A konkrét ügyre visszatérve:
Az ellenünk indított fegyelmi eljárás elindítását tudomásul vettük és a fegyelmi bizottság tudomására fogjuk hozni álláspontunkat, bizonyítékainkat.
Bízunk igazunkban és meg is fogjuk védeni azt” – olvasható a Csíkszeredai Sportklub keddi közleményében.
Az esettel kapcsolatban megkerestük Nagy Attilát, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnökét, aki elmondta, hogy ő is kikérte a Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) álláspontját és a válaszra vár.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!