A korábbi Erste Liga-bajnok az előző játéknapon Kevin Constantine-t hivatalos személyként nevezte a Gyergyói HK elleni november 19-ei mérkőzésén. A Magyar Jégkorong-szövetség fegyelmi bizottsága az eset körülményeit megvizsgálta és elrendelte a tárgyalás lefolytatását a versenyszabály két bekezdésének megszegésének gyanújával.
„Az MJSZ birtokába jutott információk szerint Kevin Constantine-t a WHL bajnokság illetékes bizottsága súlyos fegyelmi vétség miatt eltiltotta A WHL képviselői az MJSZ megkeresésére megerősítették, hogy Kevin Constantine mindennemű tevékenységét 2023. szeptember 25. napján határozatlan időre felfüggesztették faji jellegű, rasszista megnyilvánulása miatt. A döntés hatálya alatt nem szerepelhet semmilyen pozícióban a WHL-ben. A tevékenységtől eltiltás alól kérelemmel mentesülhet, de nem korábban, mint 2025 júliusa.
Az Erste Liga menedzsere november 6-án értesítette a Csíkszeredai Sportklubot, hogy Kevin Constantine az Erste Liga és az MJSZ Versenyszabályzata szerint nem nevezhető hivatalos mérkőzésre, mivel érvényes eltiltás alatt áll. Ezt követően november 13-án a MJSZ főtitkára is értesítette a sportszervezetet, és jelezte, hogy az eltiltását töltő sportszakember nem nevezhető mérkőzésre hivatalos személyként az Erste Ligában. Az MJSZ főtitkára felhívta a Sportszervezet figyelmét, hogy a korábbi hazai gyakorlat alapján az MJSZ Elnöksége 2023. november 3-án pontosította a Versenyszabályzat vonatkozó részét, ezzel egyértelműsítve a rendelkezés alkalmazhatóságát.
A klub a jelzések és figyelmeztetések ellenére mérkőzés hivatalos személyként nevezte Kevin Constantine-t november 19-én.
A Fegyelmi Bizottság – a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve és meggyőződése szerint elbírálva – tényként állapította meg, hogy a Csíkszereda szándékosan megsértette a vonatkozó szabályozásokat, és a Versenyszervező MJSZ képviselőinek többszöri felszólításának ellenére a mérkőzés hivatalos személynek nevezte Kevin Constantine-t” – hozták nyilvánosságra az Erste Liga hivatalos oldalán.
Ahogy a döntést is: a Sportklubot háromezer euró pénzbüntetéssel sújtják, valamint levonnak tőle három pontot az Erste Ligában.
Sőt, hozzáteszik: minden további Erste Liga-mérkőzésre 3 büntetőpontot rónak ki, abban az esetben, ha jogosulatlan hivatalos személy tartózkodik a cserepadon.
A határozat a kézbesítéstől számított 15. napon válik jogerőssé és végrehajthatóvá. Fellebbezni 15 napon belül lehet, ekkor a másodfokon eljáró MJSZ elnöksége dönt.
A levont három ponttal a Csíkszeredai Sportklub visszaesett a rangsor utolsó helyére.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 15 | 8 | 2 | 1 | 4 | 59-43 | 29 |
2 | Újpesti TE UTE | 15 | 8 | 2 | 1 | 4 | 49-37 | 29 |
3 | Budapest JAHC BJAHC | 16 | 7 | 2 | 3 | 4 | 63-48 | 28 |
4 | FTC-Telekom FTC | 11 | 7 | 2 | 0 | 2 | 55-32 | 25 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 15 | 6 | 2 | 2 | 5 | 45-43 | 24 |
6 | Brassói Corona Brassó | 14 | 6 | 1 | 0 | 7 | 43-47 | 20 |
7 | Debreceni EAC DEAC | 15 | 4 | 2 | 1 | 8 | 41-55 | 17 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 16 | 3 | 3 | 2 | 8 | 35-57 | 17 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 15 | 4 | 0 | 3 | 8 | 39-52 | 15 |
10 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 16 | 4 | 1 | 4 | 7 | 58-73 | 15 |

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!