Hirdetés

Harmadszorra már legyőzte az Újpestet a GYHK

Kozmáék sikerüknek köszönhetően megközelítették a dobogós csapatokat
Fotó: Suciu Cristian, GYHK

2021. december 09., 22:19

Két vesztes mérkőzés után harmadszorra már győzni tudott a Gyergyói Hoki Klub az Újpest ellen a jégkorong Erste Ligában. Ezzel a piros-fehérek nagyon értékes pontokat szereztek, ismét közel van számukra az Erste Liga dobogója.

2021. december 09., 22:19

A csütörtökön este rendezett mérkőzés első harmadában nem nagyon találta a ritmust a GYHK, kevés igazi nagy helyzetet tudott kialakítani, és a lövéseket sorra hárította a szokásos remek formában védő Rajna. A hazai oldalon Rinne teljesítményére sem lehetett panasz, annak ellenére sem, hogy a 13. percben a kapu előtt egyedül maradó Kiss Patrik bevágott egy a mamutról lecsorgó korongot.

Hirdetés

A gól után sem tudtak támadásba lendülni a gyergyóiak, védekezniük kellett, hiszen két emberhátrányt is túl kellett élniük. Ez a speciális játék jól működött, így 0–1-el mehettek az első szünetre a felek.

A másodikban már a piros-fehérek voltak lendületesebbek, de a 35. percig Rajna verhetetlen volt, ekkor azonban a Sárpátki passzára remekül érkező Szigeti lövésénél már nem tudott reagálni. Az egyenlítés újabb erőt adott Szilassy Zoltán legénységének, és a tavaly még a lilákat erősítő Vincze Péter emberelőnyös kapáslövésével átvette a vezetést a GYHK.

Ez a második szünet előtt 17 másodperccel történt, azaz lélektani szempontból is jókor jött a gól.

Az utolsó húsz percben remekül tartották távol az ellenfelet a kapujuktól Kozmáék, az Újpest harmadában zajlottak inkább az események. A vendégek igazából csak az 57. percben kapott emberelőnyükben tudtak nyomást gyakorolni Rinne ketercére. Ezt is sikerült kivédekezni, és a kapuslehozatal sem jött be az UTE számára.

Maradt a 2–1, ami azt jelenti, hogy a három ponttal újra dobogóközelben van a GYHK, egy egységnyire az FTC-Telekom és hárommal a most legyőzött UTE mögött.

A Gyergyói Hoki Klub pénteken este a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadja, az UTE a Sportklub vendége lesz.

Jégkorong Erste Liga
Gyergyói Hoki Klub–UTE 2–1 (0–1, 2–0, 0–0)
Gólszerzők: Szigeti Ákos (35. perc), Vincze Péter (40.), illetve Kiss Patrik (13.)
Kapura lövések: 44–34
Kiállításpercek: 6–8

Az est másik mérkőzésén a Brassói Corona zsinórban harmadik győzelmét aratta a ligában, 6–2-re verte a Dunaújvárosi Acélbikákat.

Brassói Corona–Dunaújvárosi Acélbikák 6–2 (2–2, 1–0, 3–0)
gólszerzők Valchar (1.), Molnár Zs. (3.), Molnár Z. (26.), Gajdó (50.), Williams (54.), Zagidullin (56.), illetve Szűcs (6.), Rybchik (11.)

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz, Tizenötödik hét

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
26
18
1
3
4
122-74
59
2
Újpesti TE UTE
26
13
6
2
5
78-46
53
3
FTC-Telekom FTC
23
16
1
2
4
82-38
52
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
24
15
3
0
6
105-78
51
5
MAC HKB Újbuda MAC HKB
22
12
2
3
5
89-60
43
6
Brassói Corona Brassó
26
13
0
2
11
97-90
41
7
Debreceni EAC DEAC
24
8
1
2
13
81-85
28
8
Győri ETO HC Győri ETO HC
23
7
0
3
13
69-81
24
9
DVTK Jegesmedvék DVTK
21
4
1
1
15
44-75
15
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
23
3
2
0
18
53-122
13
11
Fehérvári Titánok Titánok
20
2
1
0
17
34-105
8
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!