HIRDETÉS

A GYHK kapusa lett a hét játékosa az Erste Ligában

Az elmúlt három meccsen 96,7 százalékos hatékonysággal védett
Fotó: Szász Adorján/GYHK

2021. október 20., 17:04

Rasmus Rinne, a Gyergyói Hoki Klub kapusa érdemelte ki a jégkorong Erste Liga a hét játékosa címét. A piros-fehérek legutóbbi meccsein a finn hálóőr klasszis teljesítményt nyújtott, nagyban neki is köszönhető, hogy csapata élen áll a ligában.

2021. október 20., 17:04

Rinne remekül mutatkozott be a gyergyószentmiklósi csapatban, az előszezonban a szlovákiai extraligás Érsekújvár és a Székesfehérvári „Volán” ellen is bravúrosan védett, de az első tétmérkőzéseken nem nagyon voltak elégedettek a GYHK szurkolói. Az Újpest ellen elszenvedett vereségek után azonban elkapta a fonalat,

a MAC elleni idegenbeli mérkőzésen is bizonyított, majd a Debrecen, a Ferencváros és a Miskolc elleni meccseken összesen négy gólt kapott.

HIRDETÉS

Az Erste Liga honlapján megjelent Rasmus Rinne-interjúban a hálóőr csapata remek védekezésének és néhány igazán fontos emberelőnyös gólnak tulajdonítja a győzelmi sorozatot, rámutatva, hogy az emberelőnyös játék és a hátrányos védekezés is jól működik a GYHK-nál.

Elmondta, jó társaságot alkotnak, megvan a kohézió, jól érzik magukat együtt. Ez látható a meccseken is, hiszen segítik egymást, harcolnak egymásért.

A gyergyói szurkolókról így fogalmaz: „csodálatosak, a hazai és az idegenbeli meccseken egyaránt. Hálásak vagyunk a támogatásukért, és mindig jól akarunk játszani előttük”.

Rinne az elmúlt hét három mérkőzésén 96,7 százalékos hatékonysággal védett, és a kezdeti rosszabb szériája ellenére is összességében már 92,5% a mutatója.

Erste Liga, 2021–2022, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
12
8
2
0
2
56-37
28
2
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
12
8
0
2
2
52-34
26
3
FTC-Telekom FTC
11
8
0
1
2
36-21
25
4
Újpesti TE UTE
11
5
3
2
1
32-20
23
5
Brassói Corona Brassó
12
7
0
1
4
61-36
22
6
MAC HKB Újbuda MAC HKB
9
5
2
2
0
34-17
21
7
Győri ETO HC Győri ETO HC
9
4
0
0
5
29-29
12
8
DVTK Jegesmedvék DVTK
11
2
1
0
8
25-35
8
9
Debreceni EAC DEAC
10
2
0
1
7
32-43
7
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
10
1
0
0
9
16-63
3
11
Fehérvári Titánok Titánok
11
0
1
0
10
18-56
2
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Ez történt az Erste Liga nyitányán (videók)

Négy meccsel elrajtolt a jégkorong Erste Liga, az első játéknapon az erdélyi csapatok közül csak a GYHK tudott nyerni, a Sportklub és a Corona is hazai pályán kapott ki. Mutatjuk a találkozók összefoglalóit.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Elégedettség Gyergyóban, csíki önkritika és brassói csalódottság – reakciók a nyitány után

Elrajtolt az Erste Liga 2025–2026-os idénye, a székelyföldi csapatok közül csak a címvédő GYHK tudott győzni. A pénteki meccsek után önkritikusan és őszintén értékeltek az edzők.

Egyenlíteni még sikerült, a vereséget nem tudta elkerülni a Csíkszeredai Sportklub

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új idényét a Csíkszeredai Sportklub: hiába uralta a mérkőzést, a FEHA19 jobban használta ki helyzeteit, és 3–2-re diadalmaskodott a Vákár Lajos Műjégpályán.

Erődemonstrációval indította a szezont a Gyergyói Hoki Klub

A vártnál is simábban nyerte meg az Erste Liga szezonnyitóját a címvédő Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Arénában egy parádés második harmad döntötte el végleg a találkozót: a piros-fehérek 6–1-re ütötték ki a Budapest Jégkorong Akadémiát.

Szétesett a hajrára a Brassói Corona

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új szezonját a Brassói Corona, pénteken este hazai közönség előtt a hajrában maradt alul az Újpesttel szemben.

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!