Nagy harcot és az elején paprikás hangulatot hozott a jégen az Erste Liga első csúcsrangadója, amelyen a Ferencváros a címvédő Csíkszeredai Sportklubot fogadta a Tüskecsarnokban.
Jó hokit, kiegyenlített játékot és sok kiállítást hozott az első húsz perc, Arany Gergely, illetve Adorján Attila kapusok azonban mindent védtek.
A középső harmad elején emberelőnyben, Fowlie kapáslövésével szerzett vezetést a Fradi (1–0), következett két csíki emberelőny, azonban Sofronék csak kapuvasig jutottak. Két perccel a második szünet előtt növelte előnyét a Ferencváros, négy a négy elleni játékban Kulmala volt eredményes (2–0).
Nem tudott változtatni játékán a székelyföldi gárda, és az utolsó húsz percben újabb két gólt kaptak a kék-fehérek. Rögtön a második szünet után egy távoli lövés Kulmala ütőjén irányt változtatva jutott Adorján Attila kapujába (3–0), majd kettős emberelőnyben ugyanaz a Kulmala állította be a 4–0–ás végeredményt.
A Fradi jobb helyzetkihasználásának köszönhetően nyerte meg az Erste Liga első csúcsrangadóját. Ez volt a Sportklub első veresége rendes játékidőben a 2021–2022-es kiírásban.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Ferencváros–Sportklub 4–0 (0–0, 2–0, 2–0).
Gólszerzők: Codie Fowlie (24.), Rasmus Kulmala (38., 43. és 48.).
Kapura lövések: 38–38.
Büntetőpercek:17–25.
Játékvezetők: Vladimir Babic és Nagy Attila, illetve Balla Norbert és Muzsik Ferenc Norbert.
A székelyföldi alakulat hétfőn 19 órától Megyei úti jégcsarnokban az Újpest ellen zárják első idénybeli anyaországi túráját. Pénteken, október 8–án pedig Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona erdélyi rangadó lesz a Vákár Lajos Műjégpályán.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 7 | 5 | 0 | 1 | 1 | 44-18 | 16 |
2 | FTC-Telekom FTC | 6 | 5 | 0 | 1 | 0 | 25-10 | 16 |
3 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 8 | 4 | 2 | 0 | 2 | 42-29 | 16 |
4 | MAC HKB Újbuda MAC HKB | 6 | 3 | 2 | 1 | 0 | 22-13 | 14 |
5 | Újpesti TE UTE | 7 | 3 | 2 | 1 | 1 | 21-14 | 14 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 8 | 4 | 0 | 2 | 2 | 32-28 | 14 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 6 | 2 | 1 | 0 | 3 | 19-18 | 8 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 5 | 2 | 0 | 1 | 2 | 24-22 | 7 |
9 | Győri ETO HC Győri ETO HC | 6 | 2 | 0 | 0 | 4 | 17-20 | 6 |
10 | Fehérvári Titánok Titánok | 7 | 0 | 0 | 0 | 7 | 10-41 | 0 |
11 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 8 | 0 | 0 | 0 | 8 | 14-57 | 0 |
Mestermérleg
Fodor Szabolcs, FTC-Telekom vezetőedző: „Nagyon jó hír, hogy javult a játékunk a péntekihez képest, ez azt jelenti, hogy van foganatja annak, amit mondunk a játékosainknak, annak, amit átbeszélünk. Rendkívül koncentráltan játszottunk végig mind a hatvan percen keresztül, erre van szükség egy ilyen csapat ellen, mint a Csíkszereda. Mindenki maximálisan betartotta a taktikai utasításokat, erre nagy szükség is volt, mert egy ilyen meccset csak akkor lehet megnyerni, ha a legapróbb részletekre is odafigyelünk, a legkisebb hiba megbosszulhatja magát. A speciális játék is döntőnek bizonyult, hiszen egy ilyen támadópotenciállal rendelkező csapatot nulla gólon tudtunk tartani. Hibátlan volt a hátrányos védekezésünk, volt emberelőnyös gólunk, ez is nagyon kellett.”
Magnus Sundquist, a Sportklub vezetőedzője: „Az elején mi is szerezhettünk volna egy-két gólt, de nem így alakult. Azt hiszem, a mai mérkőzést egyértelműen a speciális játék döntötte el ellenfelünk javára, mi rengeteg emberelőnyből egyet sem használtunk ki, ők viszont éltek a lehetőségeikkel. Nagyon jó játékot hozott a mérkőzés, talán ez volt a legjobb meccs, amit eddig az Erste Ligában láttam. Egy ilyen szoros találkozót egyértelműen az emberelőnyös játékok döntenek el, ez ma sem volt másképp. Picit talán több feszültség volt bennünk a kelleténél, néhány büntetés elkerülhető lett volna, jó lenne fegyelmezettnek maradni az ilyen rangadókon is, egy ilyen csapat, mint a Ferencváros, a legapróbb hibát is megbünteti, így nem fért bele ilyen speciális játék, mint a mai.”
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Sikerrel zárta a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását az FK Csíkszereda, szombaton hazai pályán 2–0-ra legyőzte az FC Botoșani együttesét. A csíkiaknál a két gólfelelős, Eppel Márton és Anderson Ceara szállította a három pontot.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!