Nem látszott az osztálykülönbség a két együttes között, sőt, ha nem tudta volna valaki, hogy az ukránok a Divízió II/B-ben játszanak, és a romániaiak egy értékcsoporttal lennebb, akár fordítva is gondolhatta volna a látottak alapján.
Barabás László együttese az első harmadban nem engedte kibontakozni a vendégeket, és korongszerzés utáni lefordulásokból 3–4 óriási helyzete is volt a mieinknek.
Azonban az ukrán kapuban az apró termetű Anna Karkivszka megbabonázta a romániai válogatott csatárait, így nem sikerült gól szerezniük.
0–0-al zárult az első húsz perc, aztán viszont megvillant a több évig Észak-Amerikában jégkorongozó Valerija Mancsak. Rögtön a szünet után megszerezte a vezetést, majd ugyancsak ő növelte a különbséget. Ez láthatóan megfogta a házigazdákat, több lett a hiba, a szünetig pedig 4–0 lett az eredmény.
A záró játékrészben a hibátlanul teljesítő kapusát lecserélte az ukrán edző, és a helyére érkező Katerina Naumenkónak már sikerült betalálni a bukaresti Sonia David révén. Mancsak mesterhármasig jutott, ha megindult, őt nem tudták tartani a pirosban játszó hazai játékosok, lényegesen magasabb szintet képviselt, mint bárki a két csapatban.
Ukrajna válogatottja 5–1-re győzött, de csapatjátékban nem volt lényeges különbség a két válogatott között.
A két együttes vasárnap 12.45-kor újra megmérkőzik Gyergyószentmiklóson.
Női jégkorong felkészülési mérkőzés
Románia–Ukrajna 1–5 (0–0, 0–4, 1–1)
Gólszerzők: Sonia David (44.) illetve Valerija Mancsak (21., 30., 55.), Radmila Vedmedenk (32.), Dariia Cimirenko (39.),
Románia: Bojian Alexia Ștefania, Kurkó Andrea, Barbul Ioana, Máthé Blanka, David Sonia, Voicu Ana, Oprea Alina, Bálint Regina, Ádám Ágnes, Bende Júlia, Szekeres Edit, Csiszer Timea, Urus Zsanett, Vasile Anna, Simina Maissa, Csergő Noémi, Vitos Anna, Pandrea-Bedrosian Caryellen, Sârbu Clara, Balázs Henrietta, Ravasz Márta. Vezetőedző: Barabás László. Másodedző: Varga András. Csapatvezető: Laczkó Levente. Felszerelésmenedzser: Borsos Loránd. Kapusedző: Csergő Csaba.
Ukrajna: Kharkivska Anna, Naumenko Kateryna, Rozhok Daryna, Mashkina Oleksandra, Tsymyrenko Dariia, Telehina Polina, Manchak Valeriia Lubenets Polina, Vedmedenk Radmila, Alipova Elizabet, Alipova Elen, Rohanova Antonia, Gutor Sofiia, Lopatina Dominika, Drofa Khrystyna, Tsenova Viktoriia, Nesterenko Anastasiia, Maifeld Anhelina, Kopylova Valeriia, Vansovych Anastasiia, Izmailova Varvara, Kozub Maria. Vezetőedző: Alipov Eugene, másodedző: Martynov Oleg és Nikulchev Alexandr, csapatorvos: Sharudrska Katerina.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!