Hirdetés

A szépítés után jött az igazi hidegzuhany az Ágyúsoknak

A Steaua kihasználta lehetőségeit, legyőzte a Háromszéki Ágyúsokat a kisdöntőben
Fotó: Tuchiluș Alex

Semmi sem jött össze a háromszéki együttesnek, rengeteg helyzetet kihagyott a Bukaresti Steaua ellen vasárnap délután a Sepsi Arénában megrendezett jégkorong Román Kupa kisdöntőjében. A fővárosi együttes magabiztosan zsebelte be a harmadik helyet.

Szoros összecsapásra volt kilátás a hét utolsó napján Sepsiszentgyörgyön, 16 órától a Háromszéki Ágyúsok és a Bukaresti Steaua mérkőzött meg a harmadik helyért. Előbbi a Brassói Corona ellen szenvedett vereséget az elődöntőben, míg utóbbi a Gyergyói Hoki Klubtól kapott ki.

Az első felvonásban mindkét együttes fegyelmezetten hokizott, inkább a szilárd védelemre fektette a hangsúlyt, egyik fél sem akart korai gólt kapni. A harmad legvégén mégis megtört a jég, Maxim Ascseulov került helyzetbe egy ellentámadás végén, a fiatal orosz pedig nem hibázott, előnyhöz juttatta a fővárosiakat (0–1).

Hirdetés
•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A második húsz perc elején ritmust váltott a Háromszéki Ágyúsok legénysége, több remek korongszerzést biztosított a védelem és ebből vezetett kontrát a csapat, de betalálni nem sikerült.

A játékrész derekán Andrei Dan Filip mutatott be szenzációs szólót, három ellenfél játékosa között sikerült átszlalomoznia, majd bődületes erővel lőtt a ketrecbe, megduplázta a Steaua előnyét a négyes döntő egyik legszebb góljával (0–2).

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Kétgólos hátrányból várta az utolsó harmadot a háromszéki gárda, amelynek több lehetősége is lett volna az egyenlítésre és majd a szépítésre, de egyelőre adós maradt a góllal. Alig hat perc telt el az utolsó felvonásból, amikor Antal László mégis eredményes tudott lenni, faragott hátrányából az Ágyúsok csapata (1–2).

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Hatalmas nyomás nehezedett a bukaresti kapura, de a kapus rendre hárítani tudott. A helyén volt a távoli és közeli lövéseknél egyaránt, illetve a ziccerekben is rendre jó döntést hozott. A hajrában kevesebb mint négy perc leforgása alatt végleg eldöntötte a meccs sorsát a Steaua, ugyanis újabb három gólt lőtt, ezzel 5–1-re megverte ellenlábasát. A Háromszéki Ágyúsok a negyedik helyen zárták a Román Kupa négyes döntőjét, míg a harmadik pozíciót a fővárosi együttes zsebelte be.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A hazai együttes egész hétvégén a szurkolók hatalmas biztatását élvezte, amit igyekezett meghálálni, mindvégig küzdött és hajtott a minél jobb eredmény érdekében.

A finálét szintén vasárnap délután rendezik a Sepsi Arénában, 19.30-tól, amit a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona vív egymással. A megmérettetést a TVR Sport élőben közvetíti.

Jégkorong Román Kupa, kisdöntő:
Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua 1–5 (0–1, 0–1, 1–3).
Gólszerzők: Antal László (47.), illetve Ashcheulov (19.), Filip (34., 59.), Timaru (55.), Antal Alfréd (56.).
•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Horváth Bence: már nem csak túlélni akarjuk a világbajnokságot

Horváth Bence itthon, Gyergyóban készül az új szezonra. A finn élvonalban játszó csatár az A csoportos hokivébén magabiztos játékkal, és négy gólpasszal hívta fel magára a figyelmet. Jövőre a válogatottban hasonlót, klubcsapatában előrelépést szeretne.

Máris jégre vonultak a csíki lányok

Elkezdte jeges felkészülését a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata: az idei szezonban is két fronton száll harcba, a romániai felnőtt és a magyar U25-ös bajnokságban. A felkészülés során egy szlovákiai tornán is megméretnek Varga András tanítványai.

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!