Hirdetés

Elmaradt a meglepetés az Ágyúsoktól, a Corona küzd meg a trófeáért

Folyamatosan zárkózott a háromszéki együttes, megnehezítette a brassóiak dolgát
Fotó: Maximilian Milata/FRHG

Rendkívül látványos és gólgazdag összecsapást vívott egymással a Háromszéki Ágyúsok és a Brassói Corona a jégkorong Román Kupa második elődöntőjében. A székelyföldek megnehezítették a barcasági gárda dolgát, de nem tudtak meglepetést okozni.

2025. február 01., 22:50

A Sepsi Arénában szombaton este rendezett megmérettetésen az Erste Ligában címvédő Brassói Corona számított favoritnak, azonban a hazai közönség előtt játszó háromszékieknek is megvoltak a maguk esélyei.

Hirdetés

A brassóiak az elejétől támadásba lendültek és kevesebb mint négy percre volt szükségük az első találat megszerzésére, de hamar jött az egyenlítés, az Ágyúsok kettős emberelőnyben voltak eredményesek. Az első harmad második felében újabb gólváltás következett, majd a Corona ismét hatékonyan fejezte be az akciókat, így 4–2-re elhúzott.

A második játékrész elején felzárkózott a székelyföldi csapat, azonban a brassói gárda egymás után két találattal már háromra növelte a különbséget (6–3).

Az Ágyúsok azonban nem adták fel, és a harmad közepén újra szorossá tették az eredményt, rövid időn belül kétszer találtak be, így az utolsó húsz perc előtt nyitott volt a párharc (6–5).

Sokáig nem változott az eredmény, majd a harmadik felvonás közepéhez érve a Corona újra kettőre növelni tudta az előnyét, kevéssel ezután pedig belőtte a nyolcadik gólját. Ezzel eldöntötte a lényegi kérdéseket, a végéig ugyanis a háromszékiek hiába próbálkoztak, már nem tudtak újítani.

A Brassói Corona az elejétől előnyben játszva 8–5-re diadalmaskodott és magabiztosan jutott be a Román Kupa döntőjébe, ahol vasárnap 19.30-tól a Gyergyói Hoki Klub lesz az ellenfele, amely az első elődöntőben 4–2-re győzte le a Bukaresti Steauát, míg a Háromszéki Ágyúsok 16 órától a bronzmeccsen játszanak a fővárosi alakulat ellen.

Kapcsolódó

Jégkorong Román Kupa, elődöntő:
Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona 5–8 (2–4, 3–2, 0–2).
Gólszerzők: Molnár Zsombor (7.), Ferencz Szilárd (16.), Horváth Pál (26.), Ilyés Tamás (31.), Antal László (32.), illetve Jevgenyij Szkacskov (4., 20., 29.), Rokaly Boldizsár (13.), Bors Huba (17.), Jeremy Welsh (27., 53.), Radim Valchar (50.).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Az U18-as hokisok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Csíkkarcfalván gyűlnek össze

November elején edzőtáborba vonul a romániai U18-as és U20-as jégkorong-válogatott. Az utánpótláscsapatok a 2027-es világbajnokságokra készülnek, mindkét korosztály a Divízió II/A jelű tornán szerepel majd.

Az U20-as bajnokságban is legyőzte a Sapientiát a GYHK

Derbit játszott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 csapata a romániai U20-as jégkorongbajnokságban. Ezzel mindenki bemutatkozott az idei sorozatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!