„Jogászokkal egyeztettünk, és egyértelmű az álláspontjuk: a dossziéinkat az érvényes határidőn belül iktattuk a szövetségnél. Tudtuk, fel voltunk készülve arra, hogy az RJSZ jelenlegi vezetése több irányból is megpróbálja majd akadályozni az általunk elképzelt változást.
– összegezte a lényeget Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok klubelnöke, akinek a többivel együtt szintén visszautasították a jelölti dossziéját.
Miklós rámutat: arra is gondoltak, hogy minden egyes megpályázott tisztségre egy tartalék jelöltet is állítsanak. Az ő neve ezért szerepelt elnökjelöltként, azaz nem konkurenciája volt Nagy Attilának, hanem csak abban az esetben került volna előtérbe, ha Nagy Attilának valami miatt nem fogadják el a jelölését.
„Szomorúan tapasztaltuk mindannyian, hogy az elmúlt tíz évben miként alakultak a dolgok a romániai jégkorongban, a szövetségnél. Amint a Háromszéki Ágyúsokat létrehoztuk, nap mint nap problémákba ütköztünk: a bajnokság lebonyolítása érthetetlen, nem ismerjük időben a mérkőzéseink dátumát, tervezni nem lehet. Egyértelmű volt számunkra, hogy akik a jégkorong ügyét előrébb szeretnénk vinni, fel kell készülnünk a választásokra és mindent meg kell tennünk, hogy ezt a rendszert, munkamódszert megváltoztassuk. Tudtuk, hogy ez nem lesz egy könnyű folyamat” – fogalmazott Miklós Ervin.
Hozzátette, jelen pillanatban a jogászok kezében van a folytatás, azonban tény, hogy a jogi folyamat még több mint fél évig is elhúzódhat. Meg fogják próbálni, hogy a szövetségi gyűlésen újravizsgálják az elutasított iratcsomókat.
Amennyiben nem sikerülne ezt elérni, akkor arra koncentrálnak, hogy a sport érdeke érvényesüljön, a három erdélyi csapat indulhasson az Erste Ligában, és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia csapatainak biztosíthassák a nemzetközi versenyeztetést.
A Román Jégkorongszövetség szerdai közleménye szerint a székelyföldi felnőtt- és utánpótláscsapatokat működtető klubok mindegyike adóssággal rendelkezik a szövetség felé. Szavazati joggal azonban az rendelkezhet az ülésen, akinek nincs ilyen adóssága. „Ezek az adósságok abból fakadnak, hogy a székelyföldi klubokat megbüntette az RJSZ, mert a koronavírus-járvány idején rendezett meccseken készített lázmérési táblázatot nem küldték el a szövetségnek.
Nem a járvány idején figyelmeztettek erre, hanem utólag küldték a büntetést, miután már lejárt a hullám. Nem kis összegekről van szó. A Háromszéki Ágyúsok esetében ez 60 ezer lejt jelent.
Vagyis nemhogy segítenék a klubokat, hiszen a járvány alatt rengeteg bevételtől estünk el, hanem még ezzel is nehezítik az életünket. Ezeket a büntetéseket mindegyik klub megtámadta a bíróságon, de ennek ellenére még mindig adósságként szerepelnek a szövetségnél. Most ha szavazni szeretnénk az ülésen, be kell fizetnünk ezeket a büntetéseket, és ha a bíróság igazat ad nekünk, akkor majd visszakapjuk ezeket a pénzeket” – ismertette Miklós Ervin.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!