A szétlövés után 2–1-es csíki vendégsikerrel záruló mérkőzés után a két vezetőedző nyilatkozott.
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője az eredmény ellenére látott javulást csapata játékában „Úgy tűnik, a helyzetünkből adódóan görcsösek vagyunk, ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink és
Az eredmény ellenére látok javulást, apró lépésekkel haladunk előre a játékunkat illetően. Így, hogy vannak kidolgozott helyzetek, legalább azt tudhatjuk, hogy ez a része működik, a legutolsó mozdulatoknál kell némi pluszkoncentráció. Erre lehet építeni, és ezen dolgozunk, a helyzetkihasználásunk javítása a következő lépcsőfok” – közölte Fodor Szabolcs a mérkőzés után.
Kevin Constantine, a Sportklub vezetőedzője elmondta, hogy a mérkőzés előtt a játékosoktól azt kérte, hogy ne szedjenek össze túl sok kiállítást. „Tudtuk, hogy valószínűleg nem lesz sok lőtt gólunk, szóval figyelni kellett, nem szedhettünk össze túl sok kiállítást, hogy az ellenfélnek ne legyen sok lehetősége a gólszerzésre. A hosszabbításban mégis emberhátrányba kerültünk, amit nehéz volt kivédekezni, de
Az is fontos volt, hogy emberelőnyös gólt tudtunk szerezni. Voltak kulcsblokkok, remek egyéni teljesítmények, sokat dolgoztunk, szóval büszke vagyok a srácokra és a kemény munkára” – nyilatkozta Kevin Constantine.
A Sportklub számára a Gyergyói HK elleni székely rangadók következnek az Erste Ligában – pénteken Csíkszeredában, vasárnap pedig Gyergyószentmiklóson. A Ferencváros péntektől vasárnapig Brassóban, a Kontinentális Kupában lesz érdekelt.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 10 | 6 | 1 | 0 | 3 | 37-24 | 20 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 9 | 5 | 2 | 0 | 2 | 39-26 | 19 |
3 | Budapest JAHC BJAHC | 10 | 6 | 0 | 1 | 3 | 42-35 | 19 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 8 | 6 | 0 | 0 | 2 | 38-22 | 18 |
5 | Újpesti TE UTE | 10 | 5 | 0 | 1 | 4 | 25-24 | 16 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 10 | 4 | 0 | 3 | 3 | 26-28 | 15 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 9 | 3 | 2 | 0 | 4 | 16-29 | 13 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 10 | 3 | 1 | 0 | 6 | 22-34 | 11 |
9 | FTC-Telekom FTC | 10 | 2 | 1 | 1 | 6 | 30-34 | 9 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 10 | 1 | 0 | 1 | 8 | 24-43 | 4 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!