Hirdetés

Fejlődőképes székely futsalcsapatok – adott az esély a rájátszásra

Fotó: Beliczay László

2020. november 24., 17:54

Három körmérkőzéses tornán van túl a román élvonalbeli futsalbajnokság, a kézdivásárhelyi „buborékban” megrendezett harmadik torna után a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi együttes is az első négy között van, mindkét csapat nagy eséllyel pályázik arra, hogy ott legyen a négycsapatos rájátszásban.

2020. november 24., 17:54

Jakab Zoltán, az FK Székelyudvarhely edzője elégedetten foglalta össze a kézdivásárhelyi tornát, és bár a kapusteljesítmény elmaradt az elvárttól, csapata így is elérte legfőbb célkitűzését, legyőzte a Luceafărul Buzău csapatát.

Kapcsolódó

„Nekünk az volt a legfontosabb, hogy a hatpontos meccsen legyőzzük a Buzăut. Nem ment könnyen, de a pályán bebizonyítottuk, hogy a csapatnak van tartása, hiszen a meccs vége előtt még 7–5-re vezetett az ellenfél, és még egy emberhátrányt is kivédekeztünk. Aztán jött a Galac elleni meccs, amelyen nem számíthattunk az egyik meghatározó játékosunkra, csapatkapitányunkra. A játékosok fáradtak is voltak, és az az összecsapás nem úgy sikerült, ahogy elterveztük.

Kapcsolódó

De tudjuk, hol a helyünk, a fiúknak is elmondtam, mi sok szoros vereséget kell szenvedjünk a jobbaktól, amíg pontot, pontokat szerzünk tőlük. Déva ellen nagyon jól játszottunk, 35 percig partiban voltunk velük.

Egy félidőt meg is nyertünk az Autobergamo ellen, ami előrelépésnek számít. Ha rutinosabbak lettünk volna és kihasználjuk a lehetőségeinket, akár meglepetést is okozhattunk volna.

Kapcsolódó

A Déva elleni meccsen látszott, hogy fel tudjuk venni a harcot a nálunk jobb csapatokkal, de az, hogy megverjük őket, még várat magára” – összegzett Jakab Zoltán.

Hirdetés

Cosmin Gherman, az Imperial Wet vezetőedzője szerint Görbe Walter klubtulajdonosnak köszönhetően pénzügyi stabilitás van a csíki klubnál, a szakmai stábnak és a játékosoknak az a dolguk, hogy minőségi szakmai munkát végezzenek.

Új csapattal, sok fiatal tehetséges játékossal kezdtük el ezt a különleges idényt. Egy hosszú távú projekt része az idei bajnokság, lépésről lépésre szeretnénk felépíteni az ütőképes csapatot.

Amíg veretlenek vagyunk, illetve a mérkőzések számának arányában a legtöbb gólt lőttük és a legkevesebbet kaptuk, addig nem lehet panaszom a fiúkra. Nehéz meccsek következnek, messze van még a bajnokság vége, nekünk a folytatásban csak a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, arra kell összpontosítanunk, hogy minden mérkőzésünket megnyerjük. Bármilyen döntéseket hozzon a szakszövetség, bármilyen téves játékvezetői döntések szülessenek a mérkőzéseken, nekünk meg kell mutatnunk, hogy egy profi klub vagyunk.”

Kapcsolódó

Kapcsolódó

A következő teremtorna a tervek szerint december 12–14. között lesz Galacon, akkor rendezik a Szuperkupát is a kupagyőztes Futsal Klub Székelyudvarhely és a szakszövetség által Bajnokok Ligája-selejtezőre nevezett Galaci United között. 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!