– Hogyan került edzőként Székelyudvarhelyre?
– Udvarhelynek mindig kiváló csapata volt, ám akkoriban éveken át csak az ezüstéremig jutott. Mindenki azt szerette volna a városban, hogy végre véget érjen a böjtös időszak, ezért felkértek edzőnek. Én nem csak nagy szurkolója voltam a csapatnak, de korábban tanácsaimmal is segítettem őket.
Éreztem a felfokozott várakozást, így a beiktatásom sajtótájékoztatóján nem fogtam vissza magam, és azt mondtam, amit mindenki szeretett volna hallani: bajnokságot fog nyerni a Sportklub!
Pedig akkor még lényegesen jobb csapat volt a nagy rivális Déva, és Marosvásárhely rendkívül megerősödött a sok portugál és brazil játékossal. Bíztam a játékosaimban, és abban, hogy mindenkivel sikerül megtanítani, amit szeretnék, amitől új felfogásban játszhat a csapat. A bajnokság előtt Szőcs Lászlóval, Dénes Barnával és Mihály Zoltánnal is elbeszélgettem. Szerettem volna, ha a magyar válogatott játékosai mellett székely sztárokat is ünnepelhetne a hazai közönség. Egy fél évet nagyon keményen dolgoztunk ezért, hiszen nem futballozni kellett megtanulniuk, hanem egy más fajta gondolkodásmódra átállni. Míg ősszel még a magyarok hozták a mérkőzéseket, tavasszal már a székely legények annyira jól elsajátították az új stílust, hogy többnyire ők szállították a győzelmeket. A két egyenértékű sorunkkal már fel tudtuk venni a versenyt a román válogatott gerincét adó Dévával is.
A döntő rájátszás előtt azonban Marosvásárhely kiejtett bennünket a kupából, ami egy kicsit ráijesztett a csapatra.
Elbizonytalanodtak a játékosok, a csapategység szétesni látszott. Ilyen esetekben még több edzést és munkát követelnek meg az edzők, de mi egy másik utat választottunk. Három napra felvonultunk a Hargitára a csapattal úgy, hogy még labdát sem vittünk magunkkal. Szerencsére ebben is rendkívül készségesen segített a Sportklub ügyvezetője, Molnár Miklós. Szerettem volna, ha az oda felvonuló játékosok egy csapatként térnek vissza, és ismét tudnak egymásért küzdeni. A havas hegyoldalban gyalog felmentünk a Madarasi Hargita csúcsára is, ahol őrületes hideg és szél fogadott bennünket. Este beszélgettünk és kikapcsoltuk a külvilágot. Amikor lejöttünk a hegyről és nagy nehezen megvertük Vásárhelyt a bajnokin, mindenki megkönnyebbült. Feloldódtak a görcsök, jöhetett a döntő Dévával!
– Jött is Déva, a mindent eldöntő mérkőzésen 6–2-re verték, és Székelyudvarhely ismét bajnok lett. Hogyan emlékszik vissza erre a győzelemre és a mérkőzés utáni ünneplésre?
– Volt egy sikerre éhes csapatunk, egy bennünket szerető és tisztelő közönségünk, amelynek magját, hangerejét és dinamikáját a Székely Medvék képviselték. Ilyen környezetben nem lehetett veszíteni. Be is jelentettem, ha aranyat nyerünk, kidobom a nézők közé az érmet, mert ők jobban megérdemlik. Nagy volt rajtunk a nyomás, de egész évben erre az összecsapásra készültünk. Óriási mérkőzésen Szőcs László bravúros játékával és három góljával sikerült nyerni. Abban a pillanatban, ahogy a nyakamba akasztották az aranyat, már ott álltam a Székely Medvék előtt, és kidobtam nekik. Sokáig őrizték a törzshelyükön, ha arra jártam, mindig megnéztem. Ezután olyan euforikus ünneplés vette kezdetét, amiről minden edző és játékos csak álmodik. A szurkolók a sztratoszféráig repítettek, mindenki sírt és nevetett örömében, egymást ölelgették az emberek. A csarnokból a frissen avatott főtéri turul szoborhoz mentünk, ahol már a jól ismert cigányzenész húzta a székely himnuszt és az egyéb ilyenkor szokásos nótákat. A gondűzős Nagy György legalább tíz taxit rendelt a térre és a csapat elindult a városba tudatni azokkal is akik nem voltak kinn a meccsen, hogy bajnok lett az SK. Ezekért a pillanatokért érdemes edzősködni. Több bajnoki arannyal büszkélkedhetek, de ilyen ünneplésben sohasem volt részem.
Életem legszebb pillanatai közé sorolom ezt, soha nem felejtem el.
– A Székelyudvarhely utáni időszak?
A magyar válogatottal a hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepeltünk, majd néhány hazatért játékosommal a Rába ETO Győr színeiben megnyertük a magyar bajnokságot. Ezután a Nyíradonyi Huszárok szakmai igazgatója lettem. Érdekes, úgy hozta az élet, hogy ebben az időszakban az egykori döntős Déva csapatából jó néhányan játszottak nálam.
– Milyen szakmai teendőkkel van manapság elfoglalva? Melyek a magyarországi futsaledző-képzést érintő legjelentősebb fejlemények?
– Már 2009 óta vezetem a magyar edzőképzést, de én vagyok a futsal szakág vezetője is a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. 2013-ban én készítettem a magyar futsal fejlesztési tervét. Akkor mintegy háromezer játékosa volt csak hazánknak, de mára ez a szám huszonkétezerre növekedett. Utánpótlás-válogatottjaink rendre nyerik a nemzetközi tornákat, szép jövő előtt áll a magyar futsal. Edzőképzésünket pedig az idén már az UEFA is elismerte, így a most végző hallgatók már nemzetközi munkavégzésre is jogosító diplomát kapnak.
– Követi az udvarhelyi csapat eredményeit?
– Előtte és utána is nagy szurkolója maradtam az udvarhelyi futsalcsapatnak. Eredményeit figyelem most is, az interneten rendszeres olvasója vagyok az udvarhelyi médiának. Bár már alaposan megváltozott a társaság, és a bajnokság sem olyan éles, mint akkoriban volt. Jakab Zoltánnál jó kézben van az együttes, kis szerencsével elérhetik a negyedik bajnoki címet is.
– Járt utána még Udvarhelyen?
– Turistaként minden évben hazatérek Udvarhelyre, az idén is ott szilvesztereztem, hiszen barátaim élnek ott, és a Székely Medvék is befogadtak. Ma is őrzöm a mezüket, és biztos, hogy ha bajnoki döntőt játszanak, nekem ott a helyem a nézők között. Egyébként családommal nem tudok olyan eldugott helyre menni a környéken, hogy valaki ne emlékezne az akkori, mindent eldöntő mérkőzésünkre. Kértek már tőlem dedikálást és közös fényképet a Hargita tetején is.
Más csapattal is jártam már a nagy sikerek sportcsarnokában, hiszen a magyar-székely találkozókat, amelyeket 2004-ben indítottunk útjára, azóta is rendszeresen megrendezik.
Ennek létrehozására is rendkívül büszke vagyok, mert a legnehezebb időkben sem feledkeztünk meg egymásról. A legutóbbi árvíz alkalmából nemcsak egy jótékonysági mérkőzés bevételét hoztuk el, de játékosainkkal személyesen hozzájárultunk a csarnok felújításához is. Jelképesen tehát nekem is van egy picike parkettadarabom a csarnokban. Legutóbb pedig a magyar ligaválogatottal jártunk a székely fővárosban, egy jótékonysági misszió keretében, mert Böjte atya árvaházának hoztunk labdákat és élelmiszer-adományokat.
– A hírekben hallani lehetett egy udvarhelyi futsalakadémia terveiről, anyaországiakkal való szoros együttműködésről is.
– Igen, most kezd formálódni egy új gondolat a futsalakadémia létrehozásáról, amelynek székhelye természetesen a nagy tradíciókkal rendelkező Udvarhely lenne. Az elgondolás szerint ebben segítene a magyar kormány is, én pedig a szakmai támogatást ígértem. Most is egy debreceni utánpótlás-nevelő klub szakmai igazgatója vagyok, ahol nagy tapasztalatokat szereztem a korosztályos képzés hiányosságairól. Ebbe lehetne beilleszteni a futsalt, így akár még nagypályás karriert is befuthatnak a leendő székely akadémia játékosai.
– Egy rövid jellemzés a 2008-as bajnokcsapatról, egyénenként?
– Balázs Zoltán: Nálam a világ legjobb kapusa volt akkor.
– Tarcsafalvi Csaba: Csupaszív sportember, akire a legnehezebb pillanatokban is lehetett számítani.
– Péter Róbert: A szorgalom és kitartás mintaképe. A cserék cseréjéből válogatott kapus lett.
– Szőcs László: Ösztönös zseni, nagyon kedveltem.
– Mihály Zoltán: Mindent a győzelemért, nála senki sem akart jobban nyerni.
– Dénes Barna: Az igazi kapitány lófőszékely.
– Lucian Nicușan: A legtöbbet fejlődött játékosunk.
– Tóth Szabolcs: A megbízhatóság szobra.
– Lódi Tamás: A szertelen zseni, örök gyerek.
– Madarász János: Gólkirály, Casanova.
– Gyurcsányi Zsolt: Olyan gyors volt, hogy csak szünetben látták a lábát.
– Szabó Zoltán: Stabil, minden poszton bevethető játékos volt.
– Davi Costa: Brazil létére itt tanult meg futsalozni.
– Igor Leitao: Olyat tudott a labdával, amit senki más. Kár, hogy csak a végére állította ezt a tudást a csapat szolgálatába.
– Sorin Chivu: Román székely.
– Balogh Ödi bácsi – gyúró: A lelkeket és a testeket is karban tartotta. Mindenkinek mindig segített.
– Botorok János – pályaedző: Amilyen jó játékos volt, olyan jó edző lett.
– Molnár Miklós – ügyvezető: Nélküle nem lett volna csapat, azóta is barátok vagyunk.
– Szász Jenő – klubelnök: Saját pénzéből is támogatta az együttest.
Két idegenbeli döntetlen után első hazai megmérettetésére készül a Sepsi OSK, a Vajdahunyadi Corvinul elleni mérkőzésen csakis a győzelem jöhet szóba – véli Hadnagy Attila, a piros-fehérek sportigazgatója.
Telt ház lesz az FK Csíkszereda harmadik hazai bajnokiján is, a piros-feketék vasárnap délután az éllovas Universitatea Craiovát fogadják. A csíkiak erősítésekkel és morálisan feltöltődve készültek az oltyánok elleni csatára.
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!