Kozma Mihály, az utolsó futsalarany mesterkovácsa

– Hogyan került edzőként Székelyudvarhelyre?

– Udvarhelynek mindig kiváló csapata volt, ám akkoriban éveken át csak az ezüstéremig jutott. Mindenki azt szerette volna a városban, hogy végre véget érjen a böjtös időszak, ezért felkértek edzőnek. Én nem csak nagy szurkolója voltam a csapatnak, de korábban tanácsaimmal is segítettem őket.

Éreztem a felfokozott várakozást, így a beiktatásom sajtótájékoztatóján nem fogtam vissza magam, és azt mondtam, amit mindenki szeretett volna hallani: bajnokságot fog nyerni a Sportklub!

Pedig akkor még lényegesen jobb csapat volt a nagy rivális Déva, és Marosvásárhely rendkívül megerősödött a sok portugál és brazil játékossal. Bíztam a játékosaimban, és abban, hogy mindenkivel sikerül megtanítani, amit szeretnék, amitől új felfogásban játszhat a csapat. A bajnokság előtt Szőcs Lászlóval, Dénes Barnával és Mihály Zoltánnal is elbeszélgettem. Szerettem volna, ha a magyar válogatott játékosai mellett székely sztárokat is ünnepelhetne a hazai közönség. Egy fél évet nagyon keményen dolgoztunk ezért, hiszen nem futballozni kellett megtanulniuk, hanem egy más fajta gondolkodásmódra átállni. Míg ősszel még a magyarok hozták a mérkőzéseket, tavasszal már a székely legények annyira jól elsajátították az új stílust, hogy többnyire ők szállították a győzelmeket. A két egyenértékű sorunkkal már fel tudtuk venni a versenyt a román válogatott gerincét adó Dévával is.

A döntő rájátszás előtt azonban Marosvásárhely kiejtett bennünket a kupából, ami egy kicsit ráijesztett a csapatra.

Elbizonytalanodtak a játékosok, a csapategység szétesni látszott. Ilyen esetekben még több edzést és munkát követelnek meg az edzők, de mi egy másik utat választottunk. Három napra felvonultunk a Hargitára a csapattal úgy, hogy még labdát sem vittünk magunkkal. Szerencsére ebben is rendkívül készségesen segített a Sportklub ügyvezetője, Molnár Miklós. Szerettem volna, ha az oda felvonuló játékosok egy csapatként térnek vissza, és ismét tudnak egymásért küzdeni. A havas hegyoldalban gyalog felmentünk a Madarasi Hargita csúcsára is, ahol őrületes hideg és szél fogadott bennünket. Este beszélgettünk és kikapcsoltuk a külvilágot. Amikor lejöttünk a hegyről és nagy nehezen megvertük Vásárhelyt a bajnokin, mindenki megkönnyebbült. Feloldódtak a görcsök, jöhetett a döntő Dévával!

Izgalmasan alakult az eredmény. Kozma az 1–1-es félidő után felrázta a legénységét
Fotó: Balázs Attila

– Jött is Déva, a mindent eldöntő mérkőzésen 6–2-re verték, és Székelyudvarhely ismét bajnok lett. Hogyan emlékszik vissza erre a győzelemre és a mérkőzés utáni ünneplésre?

– Volt egy sikerre éhes csapatunk, egy bennünket szerető és tisztelő közönségünk, amelynek magját, hangerejét és dinamikáját a Székely Medvék képviselték. Ilyen környezetben nem lehetett veszíteni. Be is jelentettem, ha aranyat nyerünk, kidobom a nézők közé az érmet, mert ők jobban megérdemlik. Nagy volt rajtunk a nyomás, de egész évben erre az összecsapásra készültünk. Óriási mérkőzésen Szőcs László bravúros játékával és három góljával sikerült nyerni. Abban a pillanatban, ahogy a nyakamba akasztották az aranyat, már ott álltam a Székely Medvék előtt, és kidobtam nekik. Sokáig őrizték a törzshelyükön, ha arra jártam, mindig megnéztem. Ezután olyan euforikus ünneplés vette kezdetét, amiről minden edző és játékos csak álmodik. A szurkolók a sztratoszféráig repítettek, mindenki sírt és nevetett örömében, egymást ölelgették az emberek. A csarnokból a frissen avatott főtéri turul szoborhoz mentünk, ahol már a jól ismert cigányzenész húzta a székely himnuszt és az egyéb ilyenkor szokásos nótákat. A gondűzős Nagy György legalább tíz taxit rendelt a térre és a csapat elindult a városba tudatni azokkal is akik nem voltak kinn a meccsen, hogy bajnok lett az SK. Ezekért a pillanatokért érdemes edzősködni. Több bajnoki arannyal büszkélkedhetek, de ilyen ünneplésben sohasem volt részem.

Életem legszebb pillanatai közé sorolom ezt, soha nem felejtem el.

Örömünnep. Magasba dobták a sikerre vezető trénert a Székely Medvék
Fotó: Balázs Attila

– A Székelyudvarhely utáni időszak?

A magyar válogatottal a hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepeltünk, majd néhány hazatért játékosommal a Rába ETO Győr színeiben megnyertük a magyar bajnokságot. Ezután a Nyíradonyi Huszárok szakmai igazgatója lettem. Érdekes, úgy hozta az élet, hogy ebben az időszakban az egykori döntős Déva csapatából jó néhányan játszottak nálam.

– Milyen szakmai teendőkkel van manapság elfoglalva? Melyek a magyarországi futsaledző-képzést érintő legjelentősebb fejlemények?

– Már 2009 óta vezetem a magyar edzőképzést, de én vagyok a futsal szakág vezetője is a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. 2013-ban én készítettem a magyar futsal fejlesztési tervét. Akkor mintegy háromezer játékosa volt csak hazánknak, de mára ez a szám huszonkétezerre növekedett. Utánpótlás-válogatottjaink rendre nyerik a nemzetközi tornákat, szép jövő előtt áll a magyar futsal. Edzőképzésünket pedig az idén már az UEFA is elismerte, így a most végző hallgatók már nemzetközi munkavégzésre is jogosító diplomát kapnak.

– Követi az udvarhelyi csapat eredményeit?

– Előtte és utána is nagy szurkolója maradtam az udvarhelyi futsalcsapatnak. Eredményeit figyelem most is, az interneten rendszeres olvasója vagyok az udvarhelyi médiának. Bár már alaposan megváltozott a társaság, és a bajnokság sem olyan éles, mint akkoriban volt. Jakab Zoltánnál jó kézben van az együttes, kis szerencsével elérhetik a negyedik bajnoki címet is.

Székelyudvarhelyre mindig szívesen tér vissza Kozma Mihály (képen jobbról)
Fotó: Pál Árpád

– Járt utána még Udvarhelyen?

– Turistaként minden évben hazatérek Udvarhelyre, az idén is ott szilvesztereztem, hiszen barátaim élnek ott, és a Székely Medvék is befogadtak. Ma is őrzöm a mezüket, és biztos, hogy ha bajnoki döntőt játszanak, nekem ott a helyem a nézők között. Egyébként családommal nem tudok olyan eldugott helyre menni a környéken, hogy valaki ne emlékezne az akkori, mindent eldöntő mérkőzésünkre. Kértek már tőlem dedikálást és közös fényképet a Hargita tetején is.

Más csapattal is jártam már a nagy sikerek sportcsarnokában, hiszen a magyar-székely találkozókat, amelyeket 2004-ben indítottunk útjára, azóta is rendszeresen megrendezik.

Ennek létrehozására is rendkívül büszke vagyok, mert a legnehezebb időkben sem feledkeztünk meg egymásról. A legutóbbi árvíz alkalmából nemcsak egy jótékonysági mérkőzés bevételét hoztuk el, de játékosainkkal személyesen hozzájárultunk a csarnok felújításához is. Jelképesen tehát nekem is van egy picike parkettadarabom a csarnokban. Legutóbb pedig a magyar ligaválogatottal jártunk a székely fővárosban, egy jótékonysági misszió keretében, mert Böjte atya árvaházának hoztunk labdákat és élelmiszer-adományokat.

– A hírekben hallani lehetett egy udvarhelyi futsalakadémia terveiről, anyaországiakkal való szoros együttműködésről is.

– Igen, most kezd formálódni egy új gondolat a futsalakadémia létrehozásáról, amelynek székhelye természetesen a nagy tradíciókkal rendelkező Udvarhely lenne. Az elgondolás szerint ebben segítene a magyar kormány is, én pedig a szakmai támogatást ígértem. Most is egy debreceni utánpótlás-nevelő klub szakmai igazgatója vagyok, ahol nagy tapasztalatokat szereztem a korosztályos képzés hiányosságairól. Ebbe lehetne beilleszteni a futsalt, így akár még nagypályás karriert is befuthatnak a leendő székely akadémia játékosai.

– Egy rövid jellemzés a 2008-as bajnokcsapatról, egyénenként? 
– Balázs Zoltán: Nálam a világ legjobb kapusa volt akkor.
– Tarcsafalvi Csaba: Csupaszív sportember, akire a legnehezebb pillanatokban is lehetett számítani.
– Péter Róbert: A szorgalom és kitartás mintaképe. A cserék cseréjéből válogatott kapus lett.
– Szőcs László: Ösztönös zseni, nagyon kedveltem.
– Mihály Zoltán: Mindent a győzelemért, nála senki sem akart jobban nyerni.
– Dénes Barna: Az igazi kapitány lófőszékely.
– Lucian Nicușan: A legtöbbet fejlődött játékosunk.
– Tóth Szabolcs: A megbízhatóság szobra.
– Lódi Tamás: A szertelen zseni, örök gyerek.
– Madarász János: Gólkirály, Casanova.
– Gyurcsányi Zsolt: Olyan gyors volt, hogy csak szünetben látták a lábát.
– Szabó Zoltán: Stabil, minden poszton bevethető játékos volt.
– Davi Costa: Brazil létére itt tanult meg futsalozni.
– Igor Leitao: Olyat tudott a labdával, amit senki más. Kár, hogy csak a végére állította ezt a tudást a csapat szolgálatába. 
– Sorin Chivu: Román székely.
– Balogh Ödi bácsi – gyúró: A lelkeket és a testeket is karban tartotta. Mindenkinek mindig segített.
– Botorok János – pályaedző: Amilyen jó játékos volt, olyan jó edző lett.
– Molnár Miklós – ügyvezető: Nélküle nem lett volna csapat, azóta is barátok vagyunk.
– Szász Jenő – klubelnök: Saját pénzéből is támogatta az együttest.