Hirdetés

Búcsút vett a pótselejtezőtől és lemaradt a vb-ről a romániai futsalválogatott

Kiválóan kezdődött, csalódással ért véget a vb-selejtezősorozat Románia számára. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Nem sikerült a bravúr, elveszítette a csoportelső Kazahsztán elleni utolsó selejtezőmérkőzését a romániai teremlabdarúgó-válogatott, amely ezzel a vereséggel, és a hollandok győzelme miatt csak a harmadik helyen végzett, így lemaradt a világbajnokságról.

Győzelmi kényszerben lépett pályára szerdán este a bukaresti Rapid sportcsarnokában a Kacsó Endre szövetségi kapitány által irányított együttes, de ahhoz, hogy elcsípje a pótselejtezőt érő második helyet, a Hollandia–Azerbajdzsán mérkőzés eredményétől is függött.

Hirdetés

Ennek megfelelően bátor játékkal kezdett a keretben négy székelyföldi játékost felvonultató házigazda (amelynél Iszlai Richárd eltiltás miatt nem játszhatott), meg is voltak az ígéretes lehetőségei, de nem sikerült betalálni. A kazahok szöglet után a kapufát találták el, majd a 8. percben megszerezték a vezetést, ehhez kellett Toniță hibája is. Ezután kisebb fölényben játszott a romániai csapat, újabb helyzeteket dolgoztak ki, de a befejezések ezúttal sem voltak pontosak. A túloldalon a vendégek jóval veszélyesebbek voltak a kapura, kellettek a Galaci United hálóőrének védései – aki így jóvá tette a gólnál elkövetett hibáját –, hogy a szünetben ne legyen nagyobb a különbség.

A folytatásban tovább próbálkozott az egyenlítéssel Románia, ez azonban nem sikerült, ráadásul Kazahsztán kettőre növelte az előnyt. Az utolsó tizenkét percre vészkapusos taktikára váltott a hazai szakvezetés, nyomás alá helyezték az ellenfél kapuját, Hadnagy István és Araujo nagy ziccert hagyott ki, gólt azonban a végéig sem tudtak szerezni.

A vereséggel eldőlt, hogy a romániai válogatott a harmadik helyen végzett a csoportban, de győzelem esetén sem léphetett volna feljebb, mivel a hollandok hazai pályán 3–0-ra nyertek Azerbajdzsán ellen. A selejtező elitkörében Románia bebizonyította, hogy képes felvenni a küzdelmet az ütőképes ellenfelekkel is, ám a szövetség a honosított teremlabdarúgókkal kapcsolatos súlyos hibája miatt zöld asztalnál elveszítették a Hollandia elleni páros mérkőzést (ezeken a pályán négy pontot szereztek), és emiatt maradtak le a második helyről, ami pótselejtezőt ért volna…

Kapcsolódó

Teremlabdarúgó-világbajnokság, selejtező, elitkör, A csoport, 6. forduló:

Románia–Kazahsztán 0–2 (0–1).
Gólszerzők: Yesenamanov (8.), Orazov (26.).

Hollandia–Azerbajdzsán 3–0 (2–0).


A csoport végeredménye:
1. Kazahsztán 18 pont,
2. Hollandia 9,
3. Románia 4,
4. Azerbajdzsán 4.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Két ízben is továbbjutásra állt a magyar futsalválogatott az olaszok ellen az Európa-bajnokságon

Közel volt egy újabb történelmi tetthez a magyar teremlabdarúgó-válogatott a kontinenstorna utolsó csoportmeccsén. A lengyelek legyőzése után az olaszok dolgát is alaposan megnehezítette.

Örül a magyarok sikerének, Bíró Attilának hazahúz a szíve

Székelyudvarhelyen indult, ott is szeretné lezárni pályafutását Bíró Attila. Volt román és magyar futsalválogatott. A ljubljanai Európa-bajnokságon a lelátóról követte a nemzeti csapat szereplését.

Más kávéház, az Eb-címvédő könnyedén zsebelte be a pontokat a magyarok ellen

Az utóbbi két futsal Európa-bajnokságot megnyerő Portugália volt a magyarok ellenfele. Sokáig kellett várni az első helyzetre, a szépítő gól csak összejött.

Balázs Zoltán: ez volt a minimális elvárás a futsal Eb-n, de többet szeretnénk elérni

Pályafutása során háromszor is a világválogatott kapusának választottak. Játékosként volt magyar és a román bajnok is. A most zajló futsal Európa-bajnokságon a szakmai csapat tagjaként először élhette át a győzelem ízét.

Elveszítették a barátságos torna fináléját a romániai futsalosok

Nagy különbséggel kapott ki a romániai teremlabdarúgó-válogatott Marokkótól a horvátországi Futsal Week January Cup nemzetközi felkészülési torna döntőjében, így a második helyen végzett.

Pontokat és szíveket is nyertek, Rossi is üzent a magyar futsalválogatottnak

Nagy öröm, boldog arcok, percekig tartó ünneplés, közös csapatfotó az ellenféllel. A teremlabdarúgó Európa-bajnokságon a magyarok és a lengyelek megmutatták, tényleg barátok.

Átéltük az első magyar győzelmet a teremlabdarúgó Európa-bajnokságon

A lett, litván és szlovén rendezésű teremlabdarúgó Európa-bajnokság magyar érdekeltségű csoportjában, a D jelűben is lejátszották az első összecsapásokat. A szurkolók Ljubljanában hazai légkört teremtettek, a fiúk pedig ezt maximálisan meghálálták.

Bejutott a döntőbe a romániai futsalválogatott Horvátországban

Habár ismét hátrányból kellett felálljon, végül magabiztosan győzte le Törökországot a romániai teremlabdarúgó-válogatott, ezzel bejutott a barátságos torna döntőjébe.

Székelyként a címeres mezben, nyomot hagynának a futsal Európa-bajnokságon

Tíz év után szerepel az Európa-bajnokságon a magyar futsalválogatott, székelyudvarhelyi születésű játékossal a keretben. Nem felejtette el, honnan indult, csak a részvétellel nem elégszik meg a kontinenstornán.

Többgólos hátrányból fordított, legyőzte Grönlandot a romániai futsalválogatott

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább a horvátországi barátságos tornán a romániai teremlabdarúgó-válogatott, amely nagy hátrányból állt fel nyert Grönland csapata ellen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!